Egy elit közösséghez tartozni

Aki a Magyar Honvédségen belül rohamlövészekkel találkozna, Szolnokon, az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandárnál, vagy még inkább a Magyar Honvédség valamelyik gyakorló- és lőterén érdemes keresgélnie, hiszen rohamlövész felvarróval büszkélkedő katonák legszívesebben minden idejüket a terepen töltenék. Ezúttal az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság tatárszentgyörgyi lőterén találtunk rájuk, ahol épp egy tábori kihelyezési hét során tartanak különböző kiképzési foglalkozásokat. A fegyverek iránt érdeklődők számára e környezet valóságos svédasztal, hiszen a már-már megszokott látványt nyújtó M4A1 gépkarabélyok és M249 könnyű támogató géppuskák mellett a rohamlövészek megszólaltatták a legtöbbször HMMWV páncélozott járművek toronyfegyvereként remekelő M2QCB nehézgéppuskákat, és a tompa puffanások, majd éles becsapódások ciklikus sorát felfűző M203 csőalatti 40 milliméteres gránátvetőket is. A komplex feladatok végrehajtása során jutott szerep a Magyar Honvédség egyik új beszerzésének, a svéd gyártmányú Carl Gustaf M4 páncéltörő gránátvetőknek is.

A végrehajtások szünetében jutott idő arra is, hogy kifaggassuk a rohamlövészeket és az oda vezető út még elején álló kiképzendőket arról, hogy a nyilvánvalón túl mi vonzotta, vonzza őket e szűk, elit közösségbe? A legtöbben gyermekkori álmuk teljesülését, vagy épp önmegvalósításuk egyik legfontosabb mérföldkövét, illetve egy leírhatatlan büszkeséget látnak abban, hogy viselhetik a rohamlövész felvarrót, ami egyet jelent azzal a presztízzsel, hogy szavak nélkül is bemutatkoznak, bárhova is érkezzenek. Mások úgy fogalmazzák meg, hogy rohamlövésznek lenni annyi, mint képesnek lenni a feladatok sikeres teljesítésére még a legrosszabb körülmények között is.

Hogy elkötelezettségüket jobban megértsük, arról kérdezem egyik vezető beosztású tisztjüket, hogy egészen pontosan kiket is takar a megnevezés és a felvarró. Nem titok, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadseregének Ranger képzésével hozható párhuzamba a hazai rohamlövészek felkészítése, hiszen a Magyar Honvédségben 2004-ben meghonosított fogalmat és a mögötte rejlő képzési tartalmat épp olyan katonák alkották meg, akik előtte kint, az Egyesült Államokban érdemelték ki a Ranger felvarrót. A kint szerzett tapasztalatok alapján igyekeztek választ adni arra a hazai igényre, hogy a honvédség is rendelkezzen egy speciális képességgel rendelkező lövészképességgel, amelynek felkészítése alapvetően a parancsnoki állományt, illetve az egyéni katonát célozza meg.

Az akkor meghatározott igényeknek megfelelően elsődlegesen fizikai állóképességre, illetve túlterhelt állapotban történő harcvezetői és parancsnoki képességek fejlesztésére készítette fel a katonákat. Az öthetes kiképzés a kezdetek óta sokat változott, hiszen a kezdetek kezdetén kevés technikai eszköz állt rendelkezésre, ami a 2023-ig vezető úton egyre javult.

Megváltozott a tanfolyam szerkezete is, hiszen a dandár állományában szolgálóknak először egy háromhetes szakbeosztásra történő felkészítést kell elvégezniük. Beosztásuk szerint tanulnak parancsnok, fegyveres specialista, műszaki, egészségügyi specialista és híradó specialista szakmai ismereteket. Ezek után kezdik meg a hathetes harcászati fázist, amely 2022 óta a MH más alakulatából jelentkezők számára is nyitott.

A rohamlövészek osztagokba tagozódva szolgálnak, amelyeket csoportok alkotnak. Bár az osztagok létszámukat tekintve természetesebben szerényebbek, mégis zászlóaljszinten értelmezhetőek. A dandár szerepköréből fakadóan rendeltetésük a különleges műveletek, illetve az ezeket végrehajtó különleges műveleti csoportok közvetlen támogatása.

A kérdésre, hogy mi teszi a jó rohamlövészt, beszélgetőpartnerem úgy felel: az eltökéltség. Hozzáteszi, persze fizikai és mentális felkészültségre egyaránt szüksége van annak, aki úgy dönt, hogy neki vág a kiképzésnek. A lövész és rohamlövész közötti különbségeket említve elmondja: a legfontosabb, hogy a rohamlövész harcképessége tovább fennmarad. Mint fogalmaz, ők az ötödik napon is célt fognak találni, az ötödik napon is ugyanannyian jönnek vissza az erdőből, mint ahányan bementek. A parancsnoki állomány pedig jelentős fizikai és mentális kimerültség ellenére is képes helyes döntéseket meghozni.

Mint minden fegyvernemnek és szakterületnek, a rohamlövészek is folyamatos várják fiatal, új bajtársaikat, akiknek részint átadhatják sok év tapasztalatát és tudását, részint pedig együtt szolgálhatnak tovább. Beszélgetőtársam felidézi, hogy az érettségit követő pályaválasztás – mint rengeteg pályakeresőnek – számára is nagy fejtörést okozott. Végül szülei választottak irányt, amiről úgy véli, hogy élete legjobb pontja volt, mert mint fogalmaz: ebben a közösségben, aki tenni akar magáért, a hazáért, a családért és a csapatért, megtalálja a helyét. S bár elsőre egy rendkívül összetett, nehezen kitanulható pályának tűnik a rohamlövészek hivatása, minden érdeklődőt megnyugtat, hogy e közösségben hatalmas hangsúlyt fektetnek a fokozatosság elvére. Hozzáteszi: senki sem születik készen, de itt megmutatják az utat, amit be kell járnia a siker érdekében.

Talán beszélgetésünk utolsó kérdése felesleges is lehet, hiszen az eddig elhangzottak önmagukért beszélnek, mégis felteszem: mit ad egy rohamlövésznek a tudat, amit a tudása és az a bizonyos felvarró ad? A válasz egyszerű: mind a Magyar Honvédség kötelékében, mind nemzetközi színtéren büszkeséget és presztízst. Mint fogalmaz: a rohamlövész tabbel (felvarró) szavak nélkül is bemutatkozik. Ehhez azonban kell a megfelelő kiállás és a tettekben való bizonyítás is. Tehát a büszkeség mellett felelősség is, hiszen folyamatosan toppon kell lenniük. Nem hullámozhat a teljesítményük, nem fér bele, hogy bármikor is „rossz napjuk” legyen.