Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Egy évben egyszer egy napra mindenki legyen jó”

Szöveg: Kátai Róbert |  2009. május 18. 8:48

Az önzetlenség és segíteni akarás ünnepe volt a Traianus Lovagrend által szervezett jótékonysági fesztivál, amelyen a 64. logisztikai ezred katonái képviselték a Magyar Honvédséget. A Kaposvári Sportcsarnok ezen alkalomból valósággal megtelt az elesettekért tenni akaró emberekkel múlt hét végén.

Az eseményen mindenki ott volt, aki „számít" Kaposváron, illetve annak tágabb vonzáskörzetében. A Kaposvári Sportcsarnokban és az ahhoz tartozó parkban közel száz kiállító, fellépő mutatta meg magát az iskoláktól, a rendőrségen, a tűzoltókon, biotermékeket előállító termelőn, cukorgyáron, anyaotthonon át egészen a kórházig.

A résztvevők között volt aki közvetlen anyagi felajánlással, illetve aki közvetve, műsorral járult hozzá a sikerhez.
A fesztivál megnyitójában Szita Károly, Kaposvár város polgármester kiemelte, hogy a rengeteg megjelent vendég, a sok-sok résztvevő, akik mind vállalták a felkérést, ékes bizonyítékai annak, hogy a mai rohanó világban is képesek az emberek megállni és a jó ügyért összefogni.

Dr. Szikra László a lovagrend elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet a fesztivál jelmondatára, mely szerint „Egy évben egyszer egy napra mindenki legyen jó, legyen egy lovagias cselekedete". Az jelenlévők nagy száma pedig azt bizonyítja, hogy él még az emberség és él még a jónak akarása a ma emberében.
Az ezred „standja" a rendezvény megnyitását követően azonnal az egyik legnépszerűbb helyszín lett.

Folyamatosan áramlottak az érdeklődök, fiatalok, idősebbek egyaránt. A katonai eszközök, a harci díszben pompázó katonák és a Nyugat Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Iroda munkatársai által vetített filmek mind-mind nagy sikert arattak.

A színpad környékén szórakozók sem maradtak katonás látvány nélkül, a Kaposvári Helyőrségi Zenekar indulózott, gyep show-t mutatott be és koncertet adott, egyszóval a katonazenekarok teljes repertoárját felvonultatta.
A fesztivál végén mind a fesztivál fővédnöke, Szita Károly polgármester, mind pedig a lovagrend elnöke, Dr. Szikra László egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy az ezred standja állhat fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a népszerűséget illetően.