Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy hely, ahol valóban a diák az első

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Kertész László és Kismartoni Mátyás archív felvételei |  2022. április 20. 19:16

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában működő többcélú szakképző intézmény. Az ország jelenleg egyetlen honvéd középiskolájában hazafias és általános honvédelmi nevelés folyik, amit kollégiumi elhelyezéssel tesznek teljessé.

Kratochvil_archív (1)

A bentlakásos iskola - amely a nevét az első világháború egyik kiemelkedő parancsnokáról, Kratochvil Károly altábornagyról kapta - lehetőséget biztosít a növendékeknek, hogy a katonákhoz hasonlóan éljék hétköznapjaikat. A tanulók a tanórákon és a gyakorlati foglalkozásokon ismereteket szerezhetnek a honvédelemről és a Magyar Honvédségről. Emellett az iskolai, valamint a kollégiumi elfoglaltságokat szakkörök és különböző szabadidős programok egészítik ki. Ilyen például a sportlövészet, a hagyományőrzés, a hadisírgondozás, az ejtőernyőzés, valamint a számos küzdősport valamelyike.

Fontos hangsúlyozni, hogy az iskola értékrendjéhez szorosan hozzátartozik a hazaszeretet, a fegyelem és a rend. A pályaválasztó fiatalok körében – akik az ország minden tájáról érkeznek Debrecenbe – hatalmas népszerűségnek örvend az iskola. Az iskola épületén belül, valóban a diák az első. A katonai nevelők és a pedagógusok mindent elkövetnek azért, hogy a fiatalok érettségi vizsgát tegyenek és jó eséllyel induljanak neki a továbbtanulásnak. Ezt támasztja alá a „Kiváló kollégista” cím is, amit a növendékek a 9. évfolyam második félévétől kezdődően a 12. évfolyam végéig, az előző félévi tanulmányi eredményük és közösségi tevékenységük alapján érdemelhetik ki.

Kratochvil_archív (2)

A diákok emelt szintű honvédelmi nevelése, oktatása egyedi program szerint folyik. Nem kapnak katonai kiképzést, nincs katonai jogállásuk és nem kötelező számukra a katonai pályaválasztás sem. Ugyanakkor a növendékek többsége mégis a katonai pályán képzeli el jövőjét. A tanulók éjszakai pihenőideje 22.00 és 6.30 óra közé esik, az első tanítási órák - az életkori sajátosságoknak megfelelően - reggel 07.45-kor kezdődnek. Ezt megelőzi a reggeli ébresztő, majd a honvéd kollégisták a reggeli tisztálkodást és reggelit követően „körletszemlén” vesznek részt, amely során a nevelőtanárok ellenőrzik a hálószobák rendjét. Az utolsó tanítási óra és a kollégiumi délutáni foglalkozások megkezdése között a diákoknak egyéni szabadidejük van. A kollégiumi foglalkozások legfontosabb eleme a szilenciumi tanulás, illetve az egyéni- és csoportos korrepetálás. A kollégisták heti két órában speciális honvédelmi tematikájú, gyakorlatias jellegű foglalkozásokon is részt vesznek. Ilyen például a sziklamászás, a vízitúra, a légpuskalövészet, vagy éppen a „menetgyakorlat”.

Kratochvil_archív (3)

Ezek mellett pedig a heti honvédelmi foglalkozások során katonai élménybeszámolókat, volt honvéd kollégisták élettörténetét, tapasztalatait hallgatják meg, illetve honvédelemmel kapcsolatos filmeket néznek. Az este a takarodóra való felkészüléssel és esti „körletszemlével” zárul. Ekkor van a diákoknak lehetőségük arra, hogy a kollégiumi nevelőtanáruktól „kimenőt”, azaz a kollégiumból való távolmaradás engedélyezését kérjék. A honvéd kollégiumban kiemelt hangsúlyt kap az egyéni törődés, melyet iskolapszichológusi és fejlesztőpedagógusi munka is támogat.

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 2013-ban kezdte meg működését. 2021-ben Nyíregyházán nyílt meg a debreceni intézményhez tartozó vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium. A tervek szerint 2022 szeptemberétől megkezdi működését a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium, valamint – ugyancsak a debreceni iskola intézményegységeként - a Szolnoki Honvéd Kollégium.

Kratochvil_archív (4)
Kapcsolódó cikkek