Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előnyös képességekkel bővülő együttműködés

Szöveg: Szűcs László | Fotó: Szováthy Kinga |  2022. április 20. 17:10

„A magyar katonának állandó kapcsolatban kell lennie a sporttal. Fizikai állapotunk alapvető követelménye annak, hogy a feladatainkat mindig, minden körülmények között végre tudjuk hajtani” – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Budapesti Honvéd Sportegyesület, valamint az MH Egészségügyi Központ együttműködési megállapodásának megújítása alkalmából rendezett ünnepségen április 20-án, szerdán, a fővárosban.

Egyuttmukodesi_megallapodas_MH_EK_BHSE_ (14)

A Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE), illetve az MH Egészségügyi Központ (MH EK) közötti együttműködési megállapodást napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2017. április 20-án írták alá. Az azóta eltelt időszak tapasztalatait megvizsgálva és értékelve, a két szervezet vezetői arra a megállapításra jutottak, hogy a közös egészségfejlesztési célból létesített alapegyüttműködés tovább fejleszthető, és még eredményesebb lehet, ha mindkét fél számára előnyös képességekkel bővítik az egymásnak nyújtható szolgáltatások körét.

A megújított szerződés már tartalmazza a Magyar Honvédség parancsnoka által célként megfogalmazott sportos és egészségtudatos életvitel minél szélesebb körben történő elterjesztését a Magyar Honvédségben, valamint a katonák és a honvédelmi alkalmazottak számára nyújtható sportszakmai segítségek tárházát. A megújított megállapodás értelmében a 2015 óta működő Honvéd Testalkati Program új bázisa a BHSE Egészségügyi Centruma lesz, motiváló környezetet biztosítva a program résztvevői számára. Mindezek mellett a megállapodás értelmében az MH EK egészségfejlesztési szakemberei – a BHSE sportszakmai szakembereivel közösen – együttműködnek a kadét- és szenior egészségfejlesztő programok kialakításában is, illetve az egyesület sportolói és sportszakmai munkatársai igénybe vehetik az MH EK által nyújtott egészségügyi szolgálatatásokat.

Egyuttmukodesi_megallapodas_MH_EK_BHSE_ (9)

A megújított szerződést dr. Kopcsó István orvos vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke, illetve Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke látta el kézjegyével. Az aláírást követően dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta: a katona és a sport kapcsolata természetes dolog. A magyar társadalomnak van egy eszményképe arról, hogy hogyan kellene kinéznie egy katonának, a katonák pedig igyekeznek megfelelni ennek. „Azért örülök ennek a megállapodásnak, mert itt két szervezet dolgozik azért, hogy a harmadik fél, a katona a lehető legkönnyebben érhesse el a legjobb eredményt” – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka, hozzátéve, hogy a „végeken”, azaz az alakulatoknál igyekeznek a legtöbbet sportolni, de ezt nem biztos, hogy mindig szakszerűen teszik. „Szerencsére itt vannak az egészségügyi szakemberek, akik vigyáznak ránk, és itt vannak azok a szakemberek is, akik nemcsak az ország, hanem a világ előtt is bizonyították, hogy értenek a sporthoz” – fogalmazott dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy.

Gergely István kiemelte: az együttműködés megújításával azt szeretnék, ha a katonák olyan sportszakmai támogatást kapnának, amelyek elősegítenék életkörülményeik és fizikai állapotuk javítását. „Szeretnénk minél több ponton kötődni a Magyar Honvédséghez, segíteni a munkájukat, felkészíteni őket azokra a sportrendezvényekre, amelyeken méltóképpen tudják képviselni saját magukat, az országot és a sportegyesületet is” – mondta a BHSE ügyvezető elnöke.

Egyuttmukodesi_megallapodas_MH_EK_BHSE_ (3)

„Az új szerződéssel minőségileg új szintre jutottunk. Segítségével ki tudjuk tolni az állomány fizikai teljesítőképességének határát, hogy ezzel is eleget tudjunk tenni sokirányú feladatainknak” – fogalmazott dr. Kopcsó István orvos vezérőrnagy, hozzátéve: a Magyar Honvédség szempontjából óriási előnyei vannak a megújított szerződésnek. Az egyik ilyen a Honvéd Testalkati Program bázisának áthelyezése, amelynek láthatósága így nagyságrendekkel nőni fog. E program egyébként nagyon népszerű a katonák és a honvédelmi alkalmazottak körében, az elmúlt hét évben közel ezren vettek benne részt – hangsúlyozta a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke.

A megújított szerződés aláírását követően a résztvevők megtekintették a BHSE Egészségügyi Centrumát.