Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Egy nyelvet beszélünk”

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn | Fotó: a szerző felvételei |  2021. július 29. 11:38

Véget ért az önkéntes műveleti tartalékos katonák huszonöt napos kiképzése, amelynek ünnepélyes zárását a püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtéren tartották. A felsorakozott 84 önkéntes műveleti tartalékos katonát Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka köszöntötte.

367A0253

A rendezvényen Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa hangsúlyozta: az embereknek mindig fejlődniük kell! „Az egyik ilyen fejlődés, ami a Magyar Honvédségben most, jelen pillanatban megmutatkozik: az, hogy nyolcvannégyen itt állnak, mint tartalékosok” - mondta.

367A0200

A főtörzszászlós hozzátette: változnak az idők. „Szükség van a civil társadalom azon rétegére, akik úgy döntenek, hogy valamilyen katonai szolgálatot vállalnak. Önök az összekötő kapocs Magyarország, az ország lakossága és a Magyar Honvédség között. Most így, az egységes alapkiképzés végén azt gondolom, hogy egy nyelvet beszélünk. Mindenki tudja, hogy ugyanezt a nyelvet beszélve mi az, amit elvárhatunk egy alapkiképzést végzett katonától. Ez itt a Magyar Honvédség előszobája. Önöknek tovább kell fejlődni és törekedni arra, hogy fejlődjenek” – húzta alá Kaszab főtörzszászlós.

367A0127

A tartalékosok nagy része kórházfeladatból érkezett, ezért nem volt ismeretlen számukra a honvédség. Ők az első önkéntes műveleti tartalékos katonák, akik az idén bevezetett Egységes Alapkiképzés Program alapján hajtották végre az alapkiképzést. „Az elmúlt közel négy hét alatt elméleti és gyakorlati képzéssel is gazdagodtak, elsajátították mindazon ismereteket és képességeket, amelyeket minden katonának – legyen akár tartalékos, akár szerződéses – az alapkiképzés során el kell sajátítania”- emelte ki Mikus György őrnagy, a dandár kiképzési főnökhelyettes, a kiképző század parancsnoka.