Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy sportos nap

Szöveg: Kátai Róbert százados |  2010. július 28. 15:05

A sport a katonák életében kiemelkedő szerepet játszik. A katonaélettel, a szolgálattal együtt járó fokozott fizikai igénybevétel megköveteli az erőnlét folyamatos fejlesztését és fenntartását. Ennek jegyében az MH KFOR Kontingens állománya egy sportos napon, délelőtt váltóversenyben, délután erőemelésben mérhette össze erejét július végén.

A délelőtti váltóversenyre a felhívást már egy héttel korábban kifüggesztette a főszervező, Megyeri Zsolt törzsőrmester. Ennek, és a vállalkozó kedvű katonáknak köszönhetően összesen kilenc csapat sorakozott fel a megnyitón, hogy meghallgassa a szabályismertetést.

A verseny folyamán a katonáknak különböző távokat kellett lefutniuk 200 métertől 1000 méterig. A negyedik és az ötödik váltást nehezített körülmények között kellett teljesítenie a csapattagoknak, előbbiben egymást cipelve, utóbbiban repeszálló mellényt és sisakot viselve teljesítették a távot.

A végeredmény a következőképpen alakult:

A dobogó harmadik helyére állhatott fel a „Hosé Louis Torrente Híradók" csapata Szabados László főtörzsőrmester, Mészáros Edit törzsőrmester, Megyeri Zsolt törzsőrmester, Magera Angéla Tamara szakaszvezető, Kiss Román tizedes, Pribék Zoltán tizedes összeállításban.

Az ezüstérmet a „Golf Coy" csapata szerezte meg. A csapat tagjai voltak Virágos-Kis Sándor százados, Pasztercsák László zászlós, Tóth József törzsőrmester, Mátrai Zsuzsanna szakaszvezető, Csorba Erzsébet szakaszvezető és Gróf Péter tizedes.

A dobogó legfelső fokára a „Felicita" fantázianevű csapat állhatott fel a Magos Péter őrnagy, Kiss Gábor hadnagy, Szabó Tamás főtörzsőrmester, Ónódi Gábor törzsőrmester, Bukovenszki István törzsőrmester, Karámos László őrmester összeállításban. A további sorrend: „Királyok", „The Family", „Fáradt Olaj", „Roham Logisztika", „Szállítók", „No Sport".

1595905230
 

Délután egy másik verseny következett, amelyen nem a futóteljesítmény játszotta a főszerepet, hanem az izomerő. Az erőemelő bajnokságot Kakulya Tamás főtörzsőrmester szervezte. Az erős emberek két súlycsoportban, 100 kilogramm alatt és felett mérhették össze erejüket. A versenyzők két versenyszámban, fekve nyomásban és guggolásban mérkőztek meg egymással és a súlyokkal. Az erő mellett a taktikának is komoly szerep jutott, nem volt mindegy, hogy ki mekkora súllyal szállt be a versenybe, mert csak három próbálkozása lehetett mindenkinek.

A 100 kilogramm alattiak versenyét Balogh Balázs szakaszvezető nyerte meg összesítésben 304 kilogrammal, megelőzve a második helyezett Horváth János tizedest (300 kilogramm) és a harmadik Kucsák József szakaszvezetőt (245 kilogramm). Negyedik helyen végzett Varga András János szakaszvezető.

A 100 kilogramm felettieknél Vidéki Roland őrmester győzött 320 kilogramm megmozgatásával, az ezüstérmet az egyetlen nem magyar induló, Bonura Salvatore őrmester (290 kilogramm) vehette át, a bronzérem pedig Orsós Endre szakaszvezető (270 kilogramm) nyakába került. További sorrend: Gyurkó Attila zászlós, Sztruhár Balázs százados.

1595905230
1595905230