Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy tonna kábítószert foglalt le a brit haditengerészet az Ománi-öbölben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. január 25. 18:35

Egy tonna kábítószert foglalt le a brit haditengerészet az Ománi-öbölben – ismertette január 24-én, hétfőn a védelmi minisztérium Londonban.

A 15 millió font (6,4 milliárd forint) értékű drogot egy kisebb hajón fedezték fel, amelyet a nemzetközi vizeken tartóztattak fel és kutatták át a Montrose hadihajó részvételével zajló akcióban a brit tengerészgyalogosok. A kábítószer jelentős része, vagyis 663 kilogrammnyi drog heroin volt, a csempész-szállítmányból 87 kilogramm metamfetaminból, valamint 291 kilogramm hasisból és marihuánából állt.

Ben Wallace brit tárcavezető közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a kábítószer-csempészek elleni sikeres akcióval biztonságosabbá váltak az utcák és hatalmas jövedelemforrástól fosztották meg a szervezett bűnözéssel foglalkozó csoportokat. A minisztérium szerint ez volt a brit haditengerészet legnagyobb drogfogása tavaly óta, amikor is a Montrose fregatt legénysége 2,4 tonna kábítószert foglalt le az Arab-tengeren.