„Egyenruhában is nő tudok maradni”

Milyen volt nőnek lenni a seregben a pályád kezdetén, és milyen most?

Pályám kezdetén még kevés katonanővel dolgoztam együtt, de fokozatosan egyre népszerűbbé vált a nők körében ez a hivatás. Mára sokféle területen és feladatban kipróbálhatjuk magunkat, és szerintem valamennyi szakterületen helyt tudunk állni.

Szerinted hogyan viszonyul a Magyar Honvédség a családanyákhoz?

Én kétgyermekes családanyaként vállaltam ezt a hivatást, mindig találtunk rá megoldást, hogy az otthoni feladataimmal össze tudjuk egyeztetni.

Nyugállományú katonák mindennapi ügyeivel, problémáival foglalkozol. Miért választottad ezt a feladatot?

Ez a munkakör türelmet, empátiát és maximális odafigyelést igényel, ami nőként nem okoz számomra nehézséget. A személyes találkozások alkalmával szívesen hallgatom a régi katonatörténeteket és elégedettséggel tölt el, hogy örömmel veszik a honvédség gondoskodását, a születésnapi köszöntéseket, a támogatást. A katonai temetéseken sokszor összeszorult szívvel veszek részt, de az irodára érkező hálás, köszönő telefonhívások feledtetik a szomorú perceket.

Van szerinted rivalizálás a seregben a nők között?

Én nem tapasztaltam soha rivalizálást. Kis közösségben dolgozom, a kolléganőim különböző korosztályúak és állománykategóriájúak. Csapatban szeretek gondolkodni és a munkára összpontosítani, ebbe nem férhet bele a rivalizálás.

Hogyan viselnéd, ha a hivatásod miatt másik városba kellene költöznöd?

Amikor a katonai szolgálatot választottam, tisztában voltam a kötelezettségekkel. Szerencsére eddig mindig a lakhelyemen, Kecskeméten kaptam beosztást. Két alkalommal vettem részt a déli határvédelemben, most pedig Budapesten, egy egészségügyi intézményben teljesítek szolgálatot. Egy költözés kihívás lenne számomra és a családom számára is, de biztos vagyok benne, hogy találnánk megoldást.