Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptom beszáll a kínai vadászgép-gyártásba?

Szöveg: JETfly |  2010. március 9. 9:49

Az egyiptomi kormány tárgyalásokat kezdett Pakisztánnal, a kínai JF-17 (FC-1) típusú vadászrepülőgép közös gyártásának lehetőségéről. A közös munka mellett Egyiptomnak szándékában áll vásárolni is a típusból légiereje számára, és információk szerint nem kevesebb, mint 48 darab JF-17 Thunder beszerzéséről van szó.

Az esetleges megállapodás utat nyithat a repülőgépek összeszereléséhez az afrikai államban.

Egyiptomi katonai vezetők szerint konkrét megállapodásokról még nem lehet beszélni a tárgyalások ezen szakaszában, és a szerződés aláírásának időpontját sem lehet még napjainkban megjelölni.

A JF-17 Thunder együléses, könnyű, többfunkciós vadászrepülőgépet a kínai Chengdu és a pakisztáni Pakistan Aeronautical Complex cégek fejlesztették az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején. A projekt nagyobb része Kínában valósult meg, ahol a repülőgépet FC-1 típusjellel gyártják. Pakisztán a közeljövőben kívánja önállóan beindítani a JF-17 vadászrepülőgép gyártását, kínai összetevőkből.

Címkékvadászgép