Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

“Együtt Egymásért – Együtt a Békéért”

Szöveg: Demeter Ferenc |  2009. május 13. 7:50

Ez volt a mottója a 2009. évi, a Balatonkenesén megtartott Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége konferenciájának. A találkozón részt vettek a szövetséghez tartozó bajtársi szerveztek, klubok vezetői. A konferencián áttekintettek a szövetség 2008. évi működésének tapasztalatait és kiemelten foglalkoztak a Magyar Honvédség Időügyi Stratégiájának a feladataival.

Sipos Géza nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke a honvedelem.hu-nak elmondta, hogy országos konferenciát a szövetség évente egy alkalommal rendez. Az elnökség itt számol be az elmúlt időszak feladatainak a végrehajtásáról és itt váltanak szót a szervezetek vezetőivel az eredményeikről, gondjaikról. Tudni kell ugyanis, hogy a nyugdíjas szervezetek, klubok eltérő feltételrendszerek között dolgoznak. Nagyon sok helyen a működtetés is nagy erőfeszítéseket jelent és sokkal jobb helyzetben vannak azok, ahol még működő alakulat, vagy

1595886949
helyőrségi klub van. Az elnökség tagjai a konferencia szekció ülésein tájékozódhatnak az érdekvédelmi munka helyzetéről, feladatairól és a régiók szintjén kialakult szervezeti életről. Újra kell értékelniük a pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatokat, ösztönözni igyekeznek a klubokat a civil kapcsolatok erősítésére és a pályázati rendszerekhez történő csatlakozásra.

Ebben az évben a konferencia középpontjába az Idősügyi Stratégia kidolgozása került. Ezt a munkát a BEOSZ-nál két évvel ezelőtt kezdték el, mikor látták hogy a nyugdíjas katonák száma jelentősen megemelkedett, ezért a honvédelmi vezetés felé javaslatot tettek ennek a stratégiának a megalkotására. A tárca vezetésénél ebben a kérdésben is fogadókészségre találtak. Jelenleg már van egy váza a tervnek, feladatokkal és határidőkkel. Ezt még le kell bontani és megtölteni tartalommal. El akarják érni, hogy minél több helyen ismerjék meg ezt a stratégiai tervet és a helyi tapasztalatok alapján mondják el a véleményeiket, javaslataikat.

Az idősügyi stratégia kialakításához a szövetség segítségül hívta Kórozs Lajost, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárát, aki az országos idősügyi tanács titkára, hogy egy előadás keretében adjon tájékoztatást az országos idősügyi feladatokról. Kórozs Lajos a konferencián elmondta, hogy a nyugdíjas kérdés napjaink egyik meghatározó szociálpolitikai területévé vált. A jelenlegi számítások szerint ugyanis 20-30 év múlva a magyarországi népesség életkor szerinti alakulása nagymértékben meg fog változni. Bizonyos korcsoportokban a népesség száma le fog csökkenni, más korosztályban, így a 60 év felettiek számában viszont jelentős emelkedés várható. Jelenleg Magyarországon minden harmadik lakos 60 év feletti és ez húsz év múlva úgy fog

1595886949
megváltozni, hogy minden második állampolgárunk lesz idős korú. Ez indokolja, hogy fokozott mértékben kell foglalkozni az idős emberekkel és azok problémáival, de nagyon fontos az is, hogy a gazdaság meg tudja termelni az idősek ellátásához szükséges anyagi fedezetet.

Szekeres István nyugállományú dandártábornok, a BEOSZ elnökségének tagja, az idősügyi stratégia kidolgozásával kapcsolatos legfontosabb kérdésekkel foglalkozott. Kiemelte, hogy a világban és az országban zajló folyamatokra ennek a rétegnek is reagálnia kell. Az idős emberek védelmében meg kell fogalmazniuk azokat a követelményeket, amelyeket a társadalomnak minden körülmények között biztosítania kell. Ezért a szövetségnek jelen kell lennie a különböző döntési szinteken, hogy beleszólhassanak a tervezési és elosztási folyamatokba. A társadalomnak meg kell értenie, hogy a honvédségnél szolgálatot teljesítőket sok olyan korlátozás érinti, ami miatt más elveket kell alkalmazni velük szemben, mint a társadalom többi tagjánál. A jelenlegi helyzetben az idősügyi stratégia kidolgozásánál nagyon fontos az, hogy meghatározzák a prioritásokat. Egyetértsenek, hogy mik azok, amelyekhez ragaszkodnak és mely kérdésekben lehet alkut kötni a vezetéssel.

1595886949
Az intézményrendszer elmúlt években történt változásai nagyon eltérő feltételeket hozott létre az országban élő katona-nyugdíjasok között. Problémát jelent például, hogy hogyan lehet elérni – és kik pontosan azok -, akik szociálisan nehéz helyzetbe kerültek és törődni kellene velük.

Szekeres István szerint nagyon fontos lenne a nemzedéki szolidaritás kialakítása. Ehhez kellene egy fogadókészség a jelenleg még funkcionáló alakulatoktól, és egy új szemlélet a nyugdíjasainktól. Ne csak kérni menjenek a katonai szervezetekhez, hanem azt is tudjuk megkérdezni a parancsnokoktól, hogy van-e olyan feladat, amiben ők tudnak segíteni.

Címkékpályázat