Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Együvé tartozunk” – emlékpark avatás Halmajon

Szöveg: Kanyóné dr. Borku Csilla |  2010. augusztus 30. 12:12

Nemzeti Emlékparkot avattak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Halmajon augusztus 27-én. Az ünnepségen, a trianoni békediktátum aláírásának kilencvenedik évfordulójára emlékezve, a határon túli testvértelepülések önkormányzati képviselői is részt vettek, és aláírták a „Nemzeti Együvé Tartozás Nyilatkozatát” is.

Halmaj 1800 fős lakossága várakozással teli izgalommal és tisztelettel készült a Nemzeti Emlékpark átadásának ünnepségére, valamint a „Nemzeti Együvé Tartozás Nyilatkozatának" aláírására. A Petőfi Sándor Közösségi Házban dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnöke köszöntötte a vendégeket. Ezután „

Trianon előzményei és társadalomlélektani következményei" címmel Babos András nyugállományú alezredes, biztonságpolitikai szakértő előadását hallgathatták meg az érdeklődők, majd a nagyidai, nyárádköszvényesi, szernyei, gombosi és természetesen a halmaji községek önkormányzatai aláírták a „Nemzeti Együvé Tartozás Nyilatkozatát".

A program a község nyugati bejáratánál a Hernád-völgyének lankás, festői dombjai között folytatódott, ahová katonai tiszteletadás mellett bevonultak a történelmi zászlóvivők. A Himnusz és a nemzeti lobogó felvonása után Tóth József Halmaj község önkormányzatának polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.

Ünnepi beszédében dr. Ódor Ferenc rámutatott arra, hogy csak a múltunk tiszteletével tudjuk felépíteni a jövőnket. Hangsúlyozta, minden magyar felelősséggel tartozik minden magyarért. A nemzeti színű szalag átvágása után a helyi történelmi egyházak képviselői megáldották a „Nagymagyarországot" megformázó emlékhelyet.

A rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata minden kétséget kizáróan az elszakított országrészek küldöttségei által hozott, jelképes mennyiségű anyaföld elhelyezése volt. A testvértelepülések, illetve a vendéglátó község műsorai után díszpolgári címeket adományoztak a halmai önkormányzat képviselői. Az ünnepség a Honfoglalás című dal előadásával, a Szózattal, illetve a Székely himnusszal zárult.
Mindezek után a helyi református templomban Dévai Nagy Kamilla adott ünnepi koncertet. A rendezvény befejezéseként tűzijátékot csodálhattak meg a vendégek.

Tóth József Halmaj község önkormányzatának polgármestere a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: az emlékparkot eredeti tervek szerint június 4-én, az országgyűlés által idén elfogadott Nemzeti összetartozás napján, pontosan 90 évvel azután szerették volna átadni, amikor aláírták a trianoni békeszerződést Franciaországban. Ennek sajnálatos módon gátat szabott a Vasonca patak, amely háromszor is elöntötte azt a településrészt, ahol a park található. Mostanra szerencsére normalizálódott a helyzet, így együtt örülhet öreg és fiatal, határon belüli és azon túli magyar az emlékparknak.

Fotó: A szerző és www.halmaj.hu