Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éjszakai futás Pristinában

Szöveg: kormany.hu |  2011. szeptember 14. 10:21

A Pristinában szolgáló katonák közül sokan lefutották a hat kilométeres távot a budapesti, nyárbúcsúztató 16. EDF éjszakai futással egy időben. Az egyenruhások közül többen rendszeres résztvevői a Magyarországon meghirdetett futóversenyeknek, ezért nem volt véletlen, hogy megszervezték: a kontingens állományának katonái a táborban is teljesíthessék a távot.

A megmérettetésre negyvenhárom magyar katona nevezett be. Minden állománykategória képviseltette magát korra, nemre való tekintet nélkül – tájékoztatott Tajti Miklós alezredes. Az MH KFOR Kontingens 5. váltásának parancsnoka kiemelte, hogy fontos az, hogy katonáink a többnemzetiségű környezetben, a készenléti szolgálatok közötti időben is megmutassák, milyen is az egészséges magyar virtus. Ez a rendezvény nemcsak az egészséges életmód népszerűsítését jelenti: igen hasznos, hiszen a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a komoly pszichikai terhelést csak azok bírják, akik jó egészségi és fizikai állapotban vannak. Az alezredes kiemelte a rendezvény csapatépítő jellegét is, ugyanis a misszió tagjai a szolgálatuk teljesítése során egymásra vannak utalva, úgy végzik felelősségteljes feladataikat.

A verseny legeredményesebb résztvevője Lehoczki Pál főtörzsőrmester, az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonája volt, aki huszonhárom perc tíz másodperc alatt teljesítette a táborban kijelölt hat kilométeres távot.

(Szöveg és fotó: TCL)

CímkékKFORmisszió