Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éjszakai nagyüzem

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Kertész László |  2020. szeptember 4. 7:04

„Helikopterszag” és rotorszél – talán így lehetne a legjobban jellemezni azt a néhány órát, amit az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison töltöttünk, ahol „éjszakai kiképzési nagyüzem” volt a héten több napon keresztül is.

Szolnok_éjszakai repülés (26)

Szeptember 2-án egyszerre négy forgószárnyassal hajtottak végre éjszakai repülési feladatokat a reptér felett, illetve a kijelölt, külső légterekben a szolnoki helikopteresek. Az „esti műszakot” a 01-es oldalszámú H145M fedélzetén kezdtük, ahol Dajka Attila és Bakó Szilárd őrnagy foglalta el a pilótafülkét. Mivel számunkra is jutott a fedélzeti kommunikációs rendszerbe bekötött fejhallgató, így végig követni tudtuk a teljes oktatási repülést. Érdekes végighallgatni, hogy a francia Thales gyártotta éjjellátó szemüveg óriási segítséget nyújt a pilótának, de bizony – mint minden más ilyen eszköznek – megvannak a maga korlátjai, amire egyrészt fel kell készülnie, másrészt alkalmazkodnia is kell hozzá. Például kihívást jelentett egy jól ismert helyen lévő szélkerék vizuális felkutatása – igaz, a kötelező, vörös figyelmeztető jelzőfénye aznap éjjel nem világított.

Szolnok_éjszakai repülés (14)

A „kisvas” után jöhetett a félelmetes látványt nyújtó, szürke színű, 711-es oldalszámú Mi-24V deszanttere. A feladat itt is az éjjellátó szemüveg használatának gyakorlása volt. Ezen az éjjel Rolkó Zoltán ezredes és Maczák Endre őrnagy sisakjára került fel az amerikai AN/PVS-9, amellyel számos, az elsötétített repülőtéren végrehajtott, le- és felszállással végzett iskolakört hajtottak végre. A feladat egyszerűnek hangzik, de ha a sötét éjszakában még 2-3 másik helikopter is mozog egy légtérben, az folyamatos és nagy figyelmet igényel minden hajózótól.

Végül egy kis külső légtérhasználattal „fűszereztük meg” az estét: számos manőverrel, de természetesen még a szóba jöhető terepakadályokat elkerülő, biztonságos magasságon, a lakott területektől messze gyakorolták a hajózók az éjellátó szemüveggel végzett repülést.

GALÉRIA