Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elefántcsontpartról evakuálják az európaiakat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 4. 9:56

A francia hadsereg megkezdte április 3-án, vasárnap a külföldiek, főként franciák evakuálását az elefántcsontparti Abidjánból, ahol csütörtök óta heves harcok dúlnak a hatalmához ragaszkodó Laurent Gbagbo volt elnökhöz hű erők és a megválasztott államfő, Alassane Ouattara mögött felsorakozott fegyveresek között.

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök vasárnap három alkalommal folytatott megbeszélést Ouattarával, aki Párizs erőteljes beavatkozását kérte az elefántcsontparti helyzetbe. Sarkozy vasárnap este az Abidjanban élő franciák „haladéktalan gyülekezését" rendelte el, hogy a mind feszültebb helyzetben „biztosítani lehessen a védelmüket".
A hadsereg Transall típusú csapatszállító repülőgépei elsőként 167 személyt, főként gyerekeket és nőket vittek át Togó fővárosába, Loméba – közölte az ottani francia nagykövetség. Egyelőre nincs szó a Port Bouet támaszponton összegyűlt mintegy 1650 francia és más európai kimenekítéséről – tette hozzá a nagykövetség.

Laurent Gbagbo volt elnök szerint az Elefántcsontparton állomásozó francai katonaság „megszálló hadseregként viselkedik", és Abidjan repülőterének elfoglalásával túllépte az ENSZ-től kapott felhatalmazását.
Ugyanakkor az ENSZ is bejelentette vasárnap, hogy „átcsoportosítja" átmenetileg nélkülözhető munkatársait Abidjanból az ország középső részébe, Bouakéba, miután – mint azt a világszervezet szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta – megszaporodtak a támadások a kéksisakosok ellen Elefántcsontpart gazdasági fővárosában.

Visszatért a dezertált vezérkari főnök

1595916612
Az elefántcsontparti hadsereg vezérkari főnöke elhagyta a Dél-afrikai Köztársaság abidjani nagykövetségét, vasárnap visszatért a hadsereg vezetőinek körébe, és találkozott Laurent Gbagbo „államfővel" – közölte az elnökválasztáson vesztes, de hatalmától megválni nem akaró Gbagbo kormányának szóvivője.

Korábban olyan jelentések láttak napvilágot, hogy Philippe Mangou vezérkari főnök szerdán dezertált és családjával együtt politikai menedéket kért a dél-afrikai nagykövetségen, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat fogadott el Gbagbo ellen, a megválasztott és nemzetközileg elismert elnök, Alassane Ouattara erői pedig megkezdték Abidjan bekerítését.

A nyilatkozó kormányszóvivő azt mondta, ő maga nem tudja, hogy Mangou visszatér-e tisztségébe. Egy meg nem nevezett forrás a hadseregből azonban azt állította, hogy Mangou újra a hadsereg élén áll.

Az Ouattara ellenőrzése alatt álló TCI tévé szerint a vezérkari főnököt zsarolják, túszul ejtették családtagjait.

Ouattara miniszterelnöke, Guillaume Soro a TCI-nek nyilatkozva kijelentette: a helyzet „megérett" arra, hogy katonai erőik megrohamozzák a már körbevett Abidjant. Mint mondta, fegyvereseik már beszivárogtak a városba, hogy zavart keltsenek Gbagbo hadseregének soraiban. Állítása szerint ez sikerült, mert pánik tört ki Gbagbo katonái között. „A hadművelet gyors lesz, mert pontosan tudjuk, hogy hány harckocsijuk működőképes" – jelentette ki a kormányfő.