Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt az utolsó katona, aki ott volt Auschwitz felszabadításánál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. június 7. 14:58

Kilencvennyolc éves korában elhunyt David Dushman, az auschwitzi koncentrációs tábor még életben lévő utolsó felszabadítója, egykori sikeres vívó. Az oroszországi zsidó származású Dushman Münchenben hunyt el, ahol több éve lakott – közölte június 5-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

„David Dushman halála mélységesen elszomorít" – mondta Thomas Bach, a NOB elnöke, egykori német vívó. „Amikor 1970-ben találkoztunk, az auschwitzi háborús tapasztalati ellenére azonnal felajánlotta a barátságát és a tanácsait, ez egy olyan mély emberi gesztus volt, amelyet sosem felejtek el" – tette hozzá Bach.

A volt Szovjetunióból származó David Dushman katona volt a második világháborúban, és a Harmadik Birodalom katonái ellen harcolt. Részt vett a sztálingrádi csatában is. 1945. január 27-én a harckocsija kormányánál vett részt a nácik által megszállt Lengyelország területén felépített auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításában, ahol 7000 túlélő volt. Huszonegy éves volt ekkor. A megsemmisítő táborban több mint egymillió ember halt meg.

Orvosi és sporttanulmányai után 1951-ben megnyerte a szovjet vívóbajnokságot, majd a női vívócsapat edzője volt 1952 és 1988 között. Ebben a minőségében volt jelen az 1972-es müncheni olimpián, ahol a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet tagjai az izraeli olimpiai válogatott több tagját ejtették túszul és ölték meg.

Kilencvennégy éves koráig szinte naponta bejárt a müncheni vívóklubba, ahol órákat tartott – közölte a NOB.