Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt M. Szabó Miklós nyugállományú altábornagy, az MTA rendes tagja

Szöveg: honvedelem.hu / mta.hu |  2021. március 10. 8:13

Életének 78. évében, március 9-én elhunyt M. Szabó Miklós nyugállományú altábornagy, hadtörténész, az MTA rendes tagja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rector emeritusa, volt rektora.

M.Szabó

Szabó Miklós 1942-ben született. Diplomát az Egyesített Tiszti Iskolán gépkocsizó lövész szakon, illetve a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán földrajz szakon szerzett 1964-ben. 1969-ben felvételt nyert a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára (ZMKA), amit 1972-ben fejezett be jeles eredménnyel, majd 1976-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar kiegészítő képzésén történelem szakon szerzett diplomát. Fő kutatási területei Magyarország részvétele a II. világháborúban, illetve a II. világháború hadműveletei, benne a magyarországi hadműveletek voltak. 1981-ben megszerezte a hadtudományok kandidátusa, majd 1987-ben a hadtudományok doktora címet. 1988-ban egyetemi tanárrá nevezték ki.

2001-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-től pedig rendes tagja. Aktívan részt vett az Akadémia közéletében, egyebek mellett az MTA IX. Osztályának elnökhelyettese, az MTA Doktori Tanácsának póttagja, valamint az MTA Szociális Bizottságának tagja volt.

Temetéséről később intézkednek.

Forrás: mta.hu