Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi alapismeretek a hazai felsőoktatásban

Szöveg: Dikácz Csaba alezredes |  2021. március 10. 9:32

2021. első hónapjában egy újabb vizsgaidőszak zárult le a „Honvédelmi alapismeretek” elnevezésű, szabadon választható, e-learning formában oktatott tantárgy esetében. Az őszi szemeszterben a tantárgyat meghirdető 9 egyetem 1100 hallgatójából ezren tettek eredményes vizsgát 3,74-os tanulmányi átlaggal.

A Honvédelmi Minisztérium és a hazai felsőoktatási intézmények között 2018-2020 során kötött együttműködési megállapodások részeként az érintett egyetemek vállalták, hogy szabadon választható tantárgyként hirdetik meg a kurzust, amelynek koordinációját - a tárca honvédelmi államtitkárának felkérésére - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) számára határozta meg.

A tantárggyal kapcsolatos koordinációt, csakúgy mint az egyetemek tantárgyfelelőseivel, illetve a hallgatókkal történő kapcsolattartást és az online vizsgák felügyeletét az NKE HHK Katonai Tanfolyamszervező Intézet (KTSZI), Gyakorlat- és Részképzés-tervező Osztály munkatársai látják el. 

A tantárgy története 2002-re nyúlik vissza. Az akkori honvédelmi miniszter ebben az évben rendelte el a honvédelmi ismeretek felsőoktatási rendszerébe történő beillesztését a jogelőd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektora részére. 

Magyarország védelmi képességének fejlesztése, az ország védelme iránti hazafias elkötelezettség kialakítása és fenntartása kiemelt kormányzati feladat. A fiatalokat megszólító honvédelmi nevelés program egyik kiemelt célcsoportja a felsőoktatási intézmények hallgatóinak köre, akik számára – a választott képzési szaktól, szakiránytól függetlenül – fontos, szükséges és hasznos lehet olyan ismeretek közvetítése, amellyel képesek a világban és a szűkebb környezetükben zajló események megértésére, a honvédelem és a biztonságpolitika terén.

A „Honvédelmi alapismeretek” nevű, szabadon választható tantárgy oktatása 2007 szeptemberében a veszprémi Pannon Egyetemen kezdődött meg. Az azóta eltelt idő alatt 12 hazai felsőoktatási intézmény tette elérhetővé, így 2021. január végéig már 16 250 hallgató választotta a tantárgyat.

nke_1

Forrás: NKE HHK KTSZI adatok alapján saját szerkesztés

A tantárgyat felvettek körében a vizsgaidőszakokat követően végzett online hallgatói kérdőíves felmérésből többek között kiderül, hogy a válaszadók jelentős részénél a tantárgyválasztásban fontos szerepet játszott a Magyar Honvédség iránti érdeklődés, a tantárgy tematikája, a hazafiság és nemzeti öntudat érzése, valamint – a vírushelyzettől függetlenül – az e-learning tanulási forma. A kurzus teljesítésével a válaszadó hallgatók nagy százaléka átfogó képet kapott a Magyar Honvédség működéséről, jelentősen bővültek a biztonságpolitikával kapcsolatos ismereteik.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elismert oktatói által megírt és lektorált e-jegyzet fejezetei megismertetik a hallgatókat a nemzet és honvédelem egymástól elválaszthatatlan, évszázados kapcsolatával; a hadtudomány és a hadelmélet alapjaival; a hidegháború és az azt követő időszak meghatározó konfliktusaival és az abban szerepet játszó nemzetközi szervezetekkel; a világban és a térségünkben zajló biztonságpolitikai folyamatokkal; Magyarország védelmi igazgatási rendszerével; a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezetével, széleskörű feladatrendszerével; valamint a szárazföldi csapatok és a légierő fő jellemzőivel.

nke_2

A tananyag feldolgozását, a vizsgára való felkészülést segítendő, az e-jegyzet anyagára épülve az NKE HHK KTSZI munkatársai összeállítottak a hallgatók számára egy felkészülési kérdéssort is, amelyet a már említett online kérdőíves felmérés szerint a vizsgázók többsége nagyon hasznosnak tartott.

Az NKE HHK KTSZI munkatársai az e-jegyzetre épülő tananyag naprakészségének fenntartása érdekében időről-időre felülvizsgálják annak tartalmát, kiegészítve a korábbi kiadás óta eltelt időszakban bekövetkezett változásokkal, valamint a távoktatási eszköztár lehetőségeit kihasználva tervezik egy interaktívabb formájú megjelenés kialakítását a tananyag minél hatékonyabb elsajátítása érdekében.


nke_3
Kapcsolódó cikkek