Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elitkatonák kísérik az olimpiai lángot

Szöveg: vgo.hu/honvedelem.hu |  2008. április 11. 8:46

A kínai katonai rendőrség egyik elitegysége kíséri az olimpiai lángot világkörüli útján. A kék tréningruhát viselő, leginkább futókra emlékeztető kínaiak, munkaköri leírásuk szerint “magasak, erősek, és jó kiállásúak”, sőt számos idegen nyelvet is elsajátítottak.

Az elitegységnek, a lángot kísérő tüntetőkkel és sportolókkal szembeni durva fellépésük világszerte felháborodást keltett. Sebastian Coe, a kétszeres olimpiai bajnok középtávfutó, a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke egyenesen “verőlegényeknek" nevezte a két színű melegítőbe öltöztetett kínaiakat.

A brit sportoló vitte a fáklyát annak londoni állomásán, és elmondása szerint a kínai biztonságiak háromszor is megpróbálták őt eltávolítani az útból.

A láng május elején érkezik a kínai fővárosba, eddigi útját számos tüntetés kísérte, ahol Peking Tibet-politikája ellen tiltakoztak az emberek.

A tüntetéseket részben a menetet kísérő kínai biztonságiak verték le, brutális módszerekkel. A 30 fős elitegységet a hírek szerint legutóbb a tibeti tüntetések leverésekor vetették be.

A kínaiak láng őrzésére külön kiképzésben részesültek, sokan közülük jó lövők, és különböző küzdősportokat is űznek. A világkörüli túrára hosszabb távok lefutásával és nyelvtanulással készítették fel őket.

Egyébként az, hogy az olimpiai lángot biztonsági erők is kísérik, nem új jelenség, a 2004-es athéni olimpia előtt is volt már rá példa.