Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Élményekkel gazdagon tértek haza az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred táboraiból azok a fiatalok, akik az elmúlt héten Nyíregyházán és Nyíradonyban a honvédelmi sportokkal ismerkedhettek meg, Nagybarcán pedig egy túlélő táborban tehették próbára ügyességüket.

Nyíradony

A Hajdú-Bihar vármegyei 3. Területvédelmi Zászlóalj 12-15 éves korosztály számára rendezett táborában a fiatalok mindennapjai a sportról szóltak, belekóstoltak a katonai közelharc, valamint a boksz alapjaiba, amellyel önvédelmi tapasztalatokra is szert tettek. Emellett betekintést nyertek a katonai alapismeretekbe, alaki foglalkozásokon vettek részt, továbbá olyan speciális túlélési feladatokkal is meg kellett birkózniuk, mint a menedék- és fedezéképítés, az ég- és világtájak meghatározása, valamint a tűzgyújtás technikája.

Az újfehértói Honvédelmi Sportközpontban a Honvédelmi Sportszövetség közreműködésének köszönhetően a gyerekek a fegyverhasználati alapismeretekkel is megismerkedtek: légpuskával, íjjal és lézerpisztollyal lőttek és gyakorolták a célzást. A tábor zárónapján ünnepélyes esküt tettek, majd érmet, ajándékot és oklevelet vehettek át, a kiemelkedő teljesítményt nyújtók pedig külön elismerésben is részesültek.

Nyíregyháza

Befejeződött a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 5. Területvédelmi Zászlóalj honvédelmi sporttáborának második turnusa is a Nyíregyházi Egyetemen. A 15-18 év közötti korosztály számára a honvédelmi sportok kerültek a középpontba, a fiatalok elsajátíthatták a judo, valamint a katonai közelharc alapjait, kipróbálták a VR-szemüveggel támogatott Gripen-szimulátort, álcázási technikákat, valamint különböző típusú menedék építési lehetőségeket tanultak meg.

Az utolsó napon szüleik előtt, ünnepélyes keretek között vehették át elismeréseiket a legjobban teljesítők, és gazdára lelt az immár hagyománynak számító bordó barett sapka is.

Nagybarca

Túlélő tematikájú honvédelmi tábort rendezett Nagybarcán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 10. Területvédelmi Zászlóalj 15-18 éves fiatalok részére. A táborvezetők bevonásával a fiatalok csapatépítő játékok során ismerték meg egymást, kipróbálták az Exatlon pályát, a légpuska használatát, a Gripen-szimulátort, de számos túrán is részt vettek.

A záró ünnepségen – az eredményhirdetésen – kiosztották a legjobbaknak járó kupákat és érmeket.