Élményekkel zárult a győri harcos tábor is
Szöveg: Józan Tímea hadnagy | Fotó: 19. TVZ |  2022. augusztus 30. 17:17Győr adott otthont az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj által szervezett, közel egyhetes, harcos tematikájú honvédelmi tábornak.
![Győr_honv_tábor (1)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/630da6f97edc0057209461.jpg)
Reggeli testnevelés, katonai közelharc, paintball- és lézerpuska foglalkozások, játékos vetélkedők. Csak néhány program, ami szerepelt a táborlakók hétköznapjaiban, mindamellett, hogy hasznos és egyben felejthetetlen élményekkel is gazdagodtak.
Harcos tematikájú tábor révén a gyerekek már az első napon megismerkedhettek az alaki foglalkozással és a katonai közelharccal. Utóbbi során alap technikákat sajátíthattak el, fejlesztve így a mozgáskultúrájukat is.
A keddi napon a táborozók meglátogatták a csapatmúzeumot, majd paintball, lézerpuska- és légpuska céllövészeten vettek részt, ahol megtanulhatták a célzás és az irányzás fogalmát, megismerték a különböző sportszereket. Délután pedig a gokartpályán versenyezve mérték össze vezetési tudásukat.
![Győr_honv_tábor (7)](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/630da6fa9ca5c314089749.jpg)
Sűrű volt a táborozók szerdai napja is, hiszen a győri toborzóiroda közreműködésével megismerkedtek a Gripen-szimulátorral, paintball- és légpuska segítségével a berendezett pályákon kellett átküzdeniük magukat, mindezt csapatmunkában. Tovább színesítette a táborozók napját az a gyakorlótéren megrendezett játékos vetélkedő, amelynek legnépszerűbb eleme a kúszófolyosó volt, amit örömmel küzdöttek le újra és újra. A nap fénypontja mégis a mosonmagyaróvári Piramis Sport Egyesület által tartott önvédelmi foglalkozás volt.
Csütörtökön a nap fő programja a PTSZ-M közepes lánctalpas úszógépjárművel való utazás volt, majd egész napos paintball foglalkozás következett. Az esti bátorságpróbán pedig a fiatalok nagy lelkesedéssel küzdötték le az akadályokat.
A tábor utolsó napján egy mentőtiszt – aki egyben tartalékos katona is – tartott egészségügyi ismereteket, végül délután, a záróünnepség során a táborozók átvették az Obsit-leveleiket, valamint kiosztották a tábor legjobbjának járó barettsapkát is.
Galéria
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fccee38466272668.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6f97edc0057209461.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6f963dd0029589306.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6f9d06a2594921227.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fa018ad020278297.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fa290e2502572212.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fa58fde671209873.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fa9ca5c314089749.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fac7816440818887.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6faed6cb342549037.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fb1f454638119174.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fb4c127618636974.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fba0d5e753264159.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fbc281f709501143.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fc145ad681082567.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fc47fd0089808367.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fc75f8f655696091.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fd0ccef201057585.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fd9e9c0418926363.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/630da6fdb53b8558300085.jpg)