Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csak egy erős védelmi képességekkel rendelkező Európai Unió tud megbirkózni a biztonsági kihívásokkal, Magyarország kész a védelmi szerepvállalásra

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Karsai Mátyás |  2022. augusztus 30. 18:10

Magyarország támogatja egy cselekvőképesebb Európai Unió megteremtését, amely gyors és hatékony választ tud adni az elkövetkező időszak biztonsági kihívásaira – jelentette ki a honvédelmi miniszter az uniós védelmi miniszterek informális találkozóján, Prágában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: hazánk jelentős mértékben képes hozzájárulni Európa védelmi technológiai és ipari bázisának megerősítéséhez. Magyarország Kelet-Európa egyik legnagyobb volumenű haderőfejlesztését hajtja végre.

20220830-miniszter-praga (1)

Az Európai Unió tagállamai közel fél évvel ezelőtt fogadták el a Stratégiai Iránytűt, mellyel az európai védelmi együttműködés erősítése, a védelmi képességek fejlesztése, valamint az unió ellenállóképességének és reagálóképességének fokozása mellett kötelezték el magukat. Az Európai Unió cseh elnöksége keretében rendezett találkozó fő témája az ukrajnai háború globális következményei és Ukrajna védelmi és biztonsági jellegű támogatásán túl a védelmi befektetési hiányosságok és a képességfejlesztés terén szükséges további lépések kérdése volt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felszólalásában kiemelte: a világ az Ukrajnában zajló háborúval a stratégiai bizonytalanság új korszakába lépett, ami a szövetségesi rendszerek tekintetében is olyan történelmi jelentőségű lépéseket eredményezett, mint a NATO kibővítése Finnországgal és Svédországgal, valamint a nemzeti védelmi költségvetések megemelése több ország esetében is. A miniszter rámutatott: a háború kapcsán megmutatkoztak az európai védelmi képességek hiányosságai, ez azonban lehetőséget ad arra, hogy fokozott lendülettel folytatódjon a regionális védelem és ellenállóképesség megerősítése, ebben pedig kritikus fontosságú az Európai Unió és a NATO együttműködése. Mivel a háború az európai kontinensen, ráadásul Magyarország közvetlen szomszédságában zajlik, szükségesnek tartjuk és hangsúlyozzuk az egységes európai védelem fontosságát és fejlesztését – tette hozzá a miniszter.

Magyarország a tagállamok között előkelő pozíciót foglal el a védelmi képességek fejlesztése terén. A haderőfejlesztési reform keretében és következményeképp a NATO által elvárt, 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási célt a kitűzöttnél korábban, már 2023-ra elérjük, és maradéktalanul megvalósítjuk NATO-képességcéljainkat, ennélfogva képesek vagyunk jelentősen hozzájárulni Európa védelmi technológiai és ipari bázisának megteremtéséhez, valamint az erős európai katonai képességek formálásához. Kiemelte: fontos a tagállamok közti együttműködés a védelmi beszerzések terén.

20220830-miniszter-praga (2)

A miniszter egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy a háborús konfliktus nemcsak a védelmi kapacitásra gyakorol közvetlen hatást, hiszen elősegítheti a tömeges illegális migrációt, aminek hatása van a terrorizmus térnyerésére is, ez pedig újabb biztonsági kihívás elé állítja az országokat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a Borell külügyi főképviselő által bemutatott javaslattal kapcsolatban, amely egy jövőbeli EU katonai kiképzési misszió elindítására irányul, több ország jelezte további pontosítás iránti igényét, Magyarország pedig felhívta a figyelmet a javaslatban rejlő kockázatokra.