Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elszabadult lovat kergettek a Nemzeti Vágtán

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. május 31. 10:19

Gyakorlatozással kezdődődött szombaton a II. Nemzeti Vágta Budapesten, a Hősök terén; a borús, esős idő sem szegte kedvét a lovassport szerelmeseinek.

A Nemzeti Vágta országimázs fesztivált 2008-ban rendezték meg először. A történelmi hangulatú lovasverseny mellett a Hősök terén lovas hagyományok bemutatóit, huszárrohamokat, lovasparádékat tekinthetnek meg az érdeklődők, az Andrássy úti korzón pedig az induló települések mutatkoznak be a hosszú hétvégén.

1595887582
 

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc gyermekhőseinek emlékére rendezett lovasversenyen 90 település vesz részt. A Vágtára összesen 245 ló érkezik, a tribünökre pedig csaknem 2 ezren férnek fel, de a tér közepéről -ahová óránként turnusokban engedik be a látogatókat- és a pálya mellől több tízezren nézhetik a futamokat. A körpálya összesen 500 méter hosszú, melyen a versenyzők két és fél kört vágtáznak végig az 1250 méteres versenytávon.

1595887582
Az induló települések lovasai szombaton még csak gyakoroltak, de vasárnap már 15 előfutamba beosztva próbálnak majd bejutni a hétfői középdöntőkbe. A Vágta első napján 14 órától kezdődött a versenyzők pályabelovagolása. A rendezvényt csupán egy pár perces közjáték zavarta meg: egy elszabadult, gazdátlan ló bandukolt a pályán, ám hamar befogták, a futamok pedig folytatódtak. Délután a rövid esőzés után folytatódott a rendezvény, és 17 órakor megkezdődött a történelmi lovas játékok próbája.

A pünkösdi hétvégén a verseny mellett történelmi lovas gála is szórakoztatja az érdeklődőket honfoglalás kori lovas íjászokkal, lovagi tornákkal és ’48-as csatajelenetekkel. A három napos rendezvény alatt lesz huszárverseny, Kishuszár Vágta, éjszakai Tüzes Vágta, mozgáskorlátozottak lovasbemutatója, Széchenyi emlékfutam, volt olimpikonok lovasversenye és Jótékonysági sztárfutam is.

1595887582
A Vágta Korzón az induló települések mutatkoznak be kulturális és turisztikai értékeikkel, az 56-osok terénél pedig úgynevezett „Országkonyha" várja majd a vendégeket mind a Dunántúl, az Alföld, a Felföld, és Erdély tájainak legkiválóbb ételeivel és italaival. Emellett találkozhatunk majd kézműves vásárral, népzenei programokkal, kocsi- és nyeregkiállítással, honfoglalás-kori íjásztáborral és huszártáborral is.

A rendezvény ingyenes, ráadásul a vidékről vonattal érkezőknek csak az odafelé útért kell fizetni, a visszaút ingyenes lesz a helyszínen lepecsételt vonatjeggyel.