Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eltelt három hónap…

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2012. május 17. 20:36

Félidejéhez érkezett a hat hónapig tartó külszolgálat Afganisztánban és Koszovóban. Ennek apropóján tartottak családi napot az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni Kossuth-laktanyájában május 12-én, szombaton.

A PRT-12 és a KFOR-6 kontingensben szolgálatot teljesítők és családtagjaik a kiutazás előtt már három hasonló rendezvényen vehettek részt − akkor még együtt. Ezúttal az itthon maradt hozzátartozókat látta vendégül a dandár. Déginé Bulyáki Edit, a Humánszolgáltató Iroda vezetője elmondta, hogy több mint ötvenen jöttek el: házastársak, szülők, gyerekek. A szakembertől azt is megtudtuk, hogy a családi rendezvények mindig nagy sikernek örvendenek; a mostanit nyár végén követi egy újabb, amely már a családtag várva várt hazautazására készíti fel az itthoniakat. Kiemelte: egyre többen veszik igénybe a Humánszolgáltató által nyújtott lehetőségeket, a munkatársak szerint az iroda egyre több családnak jelent biztos támaszt, megbízható „hátországot" a külszolgálat ideje alatt.

1595935848
A résztvevőket Kabai Tamás alezredes, a dandár személyügyi főnöke köszöntötte, aki beszélt a családi napok jelentőségéről és ismertette a nap programját. Ezt követően Somogyi János alezredes, a PRT-12 parancsnoka jelentkezett be Afganisztánból a videokonferenciákon használt számítógépes eszközök segítségével. A parancsnok megköszönte a családtagoknak, hogy eljöttek, majd elmondta: katonái  felkészültek, fegyelmezettek és rendkívül eredményes munkát végeznek. „Sok a feladat, de semmit sem csinálunk rutinból. Nem küldöm a katonákat oda, ahová én jó szívvel nem mennék" – fogalmazott a kontingens parancsnoka, aki rendkívül büszke összetartó és jó hangulatú csapatára.

A KFOR-6 kontingens hozzátartozóit Polyák András alezredes köszöntötte: „Bár nehéz a távollétet megszokni, könnyíti a helyzetet, hogy interneten keresztül kapcsolatot tudunk tartani szeretteinkkel és jó lehetőségeink vannak a kikapcsolódásra. A csapat fegyelmezetten, tudása legjavát adva végzi a feladatát, így a többi nemzet katonái körében is elismerést szerzett magának. Az itt élőkkel jó a kapcsolatunk, és azt tapasztalatom, hogy a KFOR-kontingens jelenlétét elfogadja a civil társadalom."

Rácz István főhadnagy, a KFOR-6 tábori lelkésze bejelentkezésekor elmondta: amennyire a biztonsági helyzet lehetővé teszi, különböző szabadidős programokat, kirándulásokat szerveznek, s igen sokan veszik igénybe az 1100 kötetből álló könyvtár szolgáltatásait. A görög katolikus pap kiemelte, hogy a portugálokkal nagyon jó a kapcsolatuk: közös sportrendezvényeket szerveznek, és a vasárnapi szentmisén is közösen vesznek részt a tábor kápolnájában.

Amíg a felnőttek hasznos információkkal lettek gazdagabbak, addig a Humánszolgáltató Iroda munkatársainak felügyeletével a gyerekek önfeledten szórakozhattak a sportcsarnokban: volt ugrálóvár, rengeteg ügyességi játék, az alkotó kedvűek pedig kézműves-foglalkozásokon készíthettek apró ajándékokat.