Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt elítélték az Aszad-rezsim vezető tisztségviselőjét Németországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. január 16. 13:37

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt elítélték a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsim egyik volt vezető tisztségviselőjét január 13-án, Németországban.

A Koblenzben működő Rajna-vidék-Pfalz tartományi felsőbíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte az úgynevezett általános hírszerző szolgálat damaszkuszi részlegének egyik volt vezetőjét. Ez világszerte az első ítélet, amely a Bassár el-Aszad uralmával szembeni mozgalmak elfojtására mozgósított kormányzati apparátus felső szintjét érinti, és emberiesség elleni bűncselekményekre vonatkozik.

A személyiségi jogok védelméről szóló német szabályok alapján csak Anvár R. néven azonosított elítélt a belső elhárítással foglalkozó szolgálat egyik hírhedt egysége, a fővárosi régiót felügyelő 251-es részleg nyomozati osztályát és a hozzá tartozó börtönt vezette. Ebben a beosztásban a polgárháború kezdetén, 2011 áprilisától 2012 szeptemberéig dolgozott a részlegnél. Vezetőként meghatározta az intézmény munkarendjét, így a begyűjtött ellenzékiekkel, tüntetőkkel, a katonai szolgálatból megszökő dezertőrökkel szemben rendszerszerűen alkalmazott erőszak módszereit is. Ennek alapján a bíróság bűnrészesnek találta a többi között 27 rendbeli gyilkosságban, 25 rendbeli súlyos testi sértésben, különösen súlyos nemi erőszakban, túszejtésben és jogellenes fogvatartásban. Az ítélet még nem jogerős.

A per 2020 áprilisában kezdődött, az úgynevezett egyetemes joghatóság elve alapján folytatták le, amely lehetővé teszi, hogy háborús és az emberiesség elleni bűncselekményekkel harmadik országok bíróságai is foglalkozzanak. A perben 108 tárgyalási napot tartottak, több mint 80 tanút hallgattak meg. A szövetségi legfőbb ügyészség mellé magánvádlóként számos áldozat is csatlakozott. A bíróság az ügyészség indítványát elfogadva megállapította, hogy az elítélt bűncselekményei különösen súlyosak. Az 58 éves férfi így jó magaviselettel sem szabadulhat büntetése első 15 évének letöltése után.

Anvár R. tevékenysége idején a 251-es egység tagjai legkevesebb négyezer embert hurcoltak el és kínoztak meg. Legalább harminc fogvatartott meghalt. A védelem felmentést kért, Anvár R. ártatlannak vallotta magát. Arra hivatkozott, hogy nem bántalmazott senkit, nem adott ki ilyen parancsot, és gondoskodott számos tüntető szabadon bocsátásáról. Azt is elmondta, hogy titokban szimpatizált az ellenzékkel, és támogatta is, amikor elmenekült hazájából, a többi között azzal, hogy 2014-ben Genfben részt vett a második szíriai békekonferencián.

Anvár R. menedékkérőként érkezett Németországba. A Der Spiegel című hírmagazin beszámolója szerint nem titkolta múltját, úgy vélte, kellőképpen eltávolodott az Aszad-rezsimtől azzal, hogy elmenekült Szíriából. A német hatóságok 2019-ben vették őrizetbe. Bíróság elé állították egykori beosztottját is, akit ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények miatt tavaly februárban ítélt el a koblenzi tartományi felsőbíróság, négy és fél év szabadságvesztésre. Németországban, és másutt Európában is, több per folyik, vagy kezdődik meg nemsokára az Aszad-rezsim tisztségviselői ellen.

Január 19-én Frankfurtban kezdődik meg a homszi katonai börtön volt orvosának pere emberiesség elleni bűncselekmények vádjával. Tavaly október végén Párizsban indult nyomozás két, Szíriában még 2013-ban letartóztatott és eltűnt francia állampolgár ügyében, és perkérelmeket nyújtottak be Ausztriában, Norvégiában és Svédországban is a szíriai rendszer volt, vagy jelenlegi tisztségviselői ellen, akiket szintén emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítanak.