Emlékek nyomában

A képet a blog Angliából, egy magyar születésű férfitől, Stephen I. Poganytól kapta, az University of Warwick professor emeritusától. A fotón a professzor nagyapja, Platschek Lajos (balra) és öccse, Dezső látható az első világháború korában. Mindössze pár információt bocsájtottak a szerkesztők rendelkezésére, így eredtek a férfi kérésére a fotó történetének nyomába. Sikerült kideríteniük, hogy feltehetően 1918-ban készült a fotó.

A testvérek édesapja Losoncon cseperedett, azonban 1870-es évektől már Nagyatádon dolgozott szabóként. Felesége Hausner Julianna volt, akitől legalább tíz gyermekük született. Egyikük volt az 1887. június 2-án világra jött Lajos, akit Dezső utolsó gyermekként, 1896. augusztus 3-án követett.

Lajos iskolás évei után a tanári pályán helyezkedett el, katonai pályafutásáról nem találtak érdemi információt. A fotó azonban arról árulkodik, hogy egyéves önkéntes volt, tartalékos rendfokozatot nem ért el. Öccse, Dezső, jogi tanulmányait félbeszakítva csatlakozott a Császári és Királyi losonci 25. gyalogezredhez, egyéves önkéntesként. 1917. november 1-jével tartalékos hadnaggyá léptették elő. Az 1917. november 24-i Budapesti Közlöny arról árulkodik, hogy megkapta a Bronz Katonai Érdemérmet hadiszalagon, kardokkal.

Emellett korábban megkapta a Bronz Vitézségi Érmet és a Károly Csapatkeresztet is, melyeket a fotón is visel. 1917 végén megsebesült, erről az 1918. február 14-ei Veszteségi laistromból értesültek a szerkesztők, ahol még tartalékos zászlósként szerepel. 1918-ban, a tavaszi átszervezések során átkerült az újonnan felállított Császári és Királyi 125. gyalogezredhez. Ugyanazon év decemberében a Népszavában szülei aggódó sorait találták meg, akik érdeklődtek, tud-e valaki bármilyen hírt fiukról. Két héttel később a Pesti Napló közölte, hogy Dezső francia fogságba került, egészséges. Háború utáni sorsáról keveset lehetett tudni, valószínűleg Losoncon maradt, ahol csehszlovák állampolgárként élt tovább. A második világháború után, 1950-ben Amerikába vándorolt.

Lajos a Nagy Háborút követően feleségül vette Lebovits Eleonórát és a tanári pályán folytatta munkásságát. 1926-tól 1942-es nyugdíjazásáig tanított az orosházi Állami polgári fiúiskolában, leginkább matematikát és fizikát. Az 1944-es német megszállást követően zsidó származása miatt családjával együtt deportálták. A háború végeztével azonban visszatért Orosházára, ahol 1954-es haláláig élt.

Gyermeke, György Pogányra magyarosította a nevét, majd családjával, köztük a szerkesztőséget felkereső, akkor kétéves Istvánnal, 1956-ban elhagyta Magyarországot.