Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékrepülés Hóy Tibor tiszteletére

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. november 13. 11:07

Nemesvidet vette célba az a Gripen, amelyik hétfőn délután háromnegyed egykor szállt fel Kecskemétről. A Puma század vadászgépe kiképzési repülés keretében érkezett a somogyi légtérbe.

Nem ok nélkül hozta a gépét Asztalos István őrnagy a Marcali–Somogyzsitfa–Nemesvid útvonalra. A falu felett hősi halált halt Hóy Tibor vadászpilóta emléke előtt tisztelgett. A nemesvidi iskola és a település rendszeres kapcsolatot ápol a Hóy családdal, valamint a kecskeméti Puma századdal, akiknek a kötelékéhez tartozott a pilóta – tudta meg Árvai Tibor polgármestertől a Somogy Online.

A kapcsolat kialakításában jelentős szerepe volt az ősszel tragikus hirtelenséggel elhunyt Hegedűs Ernő alezredesnek, a Puma század egykori parancsnokának. Lánya, Hegedűs Adrienn arról beszélt: édesapja igazi hagyományőrző pilóta és katona volt. A Pumák történetét kutatva jutott el a faluba. Az emlékezés és tisztelgés része volt, hogy a Pumás pilóták kiképzési útvonala évente egyszer Nemesvidre vezetett.
Asztalos István, a Puma Század Hadműveleti Központ parancsnoka a lapnak elmondta: Hegedűs Ernő halálával nem szakadt meg az egyedülálló hagyomány. Ennek bizonyítéka, hogy hétfőn ismét vadászpilótának integethettek a nemesvidiek.

Hóy Tibor 1943-ban került a Pumákhoz. 1944. november 5-én szállt fel utoljára. Nagykanizsa térségében egy óriási túlerőben lévő amerikai légikötelékkel vívott harcban lelőtték. Nemesvid határában találták meg a falusiak, s a település temetőjében temették el. Sírját azóta is gondozzák.