Epizódok a Vöröskereszt történetéből: ápolóképzés, hadifoglyok felkutatása és ejtőernyős nővérek

Mankók készítése egy vöröskeresztes műhelyben az első világháború idején

A Vöröskereszt korai évtizedei

Az 1881-ben a Magyar Országos Segélyező Nőegylet és a Vöröskereszt Férfiegylet egyesülésével megalakult országos szervezet egyik fő feladata volt már létrehozásától fogva, hogy a háború esetén szükséges segítségnyújtásra, a sebesültek ellátására felkészüljön.

Az országban létrejött fiókszervezetek pénz és anyag gyűjtésébe, valamint anyagraktárak létrehozásába és sebesültszállító járművek beszerzésébe kezdtek. A felkészülés az osztrák testvérszervezettel összhangban zajlott, anyagi fedezetét részben sorsjegyek értékesítésével oldották meg.

A nővérképzés előzményei az angol Florence Nightingale-hez kötődnek, aki a krími háború után az önkéntes nővéri mozgalom élére állt. Magyarországon elsőként a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylete indított világi ápolónőképzéseket, ezek időtartama hat hónap volt. 1914. július 31-én, a világháborús mozgósítás kezdete előtti napon 45 379 taggal rendelkezett az egylet, míg a létszám az 1887-es csúcson 50 ezernél is több volt – a háború során azonban újra nagymértékű növekedésnek indult.

A hadvezetőség felszólítását követően az egylet minden tábori alakulatát a harctérre küldte, továbbá a fővárosba érkező sebesültek kórházba szállítását is egyre bővülő kapacitással oldotta meg – ez eleinte a budapesti önkéntes mentőegységek feladata volt. A Vöröskereszt tábori kórházakat működtetett a harctéren, továbbá kórházvonatokat, amelyekkel a sebesültek hazaszállítása történt, valamint az ország számos pontján kórházakat és lábadozóközpontokat tartott fenn.

Magyar mentőszekerek a „nagy háború” frontjain

A frontra vonuló katonák elégtelen ellátását is az egylet igyekezett pótolni az egész háború során folyó lakossági pénz- és ruhagyűjtéssel. A szervezet jó minőségű fehérneművel, kötszerrel, kapcákkal és más, a mindennapok során szükséges textíliákkal látta el a honvédeket.

Volt, aki fehérnemű-foltozással segített

Mindemellett felállította Tudósító Irodáját is, amely a sebesültekről és elesettekről tájékoztatta a hozzátartozókat, sőt feladatköre a háború során bővült a hadifoglyok felkutatásával is.

A Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylete az 1918-as őszirózsás forradalom, majd az 1919-es Tanácsköztársaság idején is tovább működött – előbbi esetében éppen a miniszterelnök, Károlyi Mihály felesége, Andrássy Katinka grófnő lett a szervezethez kinevezett kormánybiztos.

A levegő nővérei és a második világháború

A Horthy-korszakban létrejött az egylet ifjúsági tagozata (a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elődje), mentőszolgálata és viharjelző szolgálata is, továbbá a háborút követő nagy fokú szegénység közepette számos nyomorenyhítő programot is indított a szervezet. 1940-ben neve a ma is használt Magyar Vöröskereszt alakra változott.

A hazai Vöröskereszt irodáiban a két világháború között is égtek a vonalak 

A két világháború között egyre nagyobb figyelem terelődött a háborúk és természeti katasztrófák áldozatainak légi úton történő megsegítésére. A süllyedő hajókra vagy az árvíz sújtotta vidékekre csak repülőről lehetett élelmiszert, gyógyszert vagy ivóvizet eljuttatni. Bizonyos helyzetekben az életmentéshez az orvosi és ápolói személyzet helyszínre szállítására is szükség volt. Az első vöröskeresztes nővérek magasba emelkedéséig azonban hosszú út vezetett.

A levegő urai – első rész

A magyar ápolónőképzés korszerűsítésében fontos szerepet töltött be Apor Gizella, és ő kezdeményezte az ejtőernyős nővérek kiképzését is. Az Első Nemzetközi Légi Mentésügyi Konferenciát és a légi bemutatót 1937 nyarán hazánkban rendezték meg. A mátyásföldi repülőtéren angol, holland, francia, olasz és magyar légimentők versenyeztek egymással.

A levegő urai – második rész

Az ejtőernyős ugrás akkoriban még veszélyes műveletnek számított. A Vöröskereszt húsz nővért képzett ki a légi úton szállított sebesültek ápolására, de csak kettőt, Medveczky Gabriellát és Tatár Margitot találták alkalmasnak az ugrásra. A két nővér egy orvos és egy egészégügyi katona társaságában 1937. július 12-én 500 méteres magasságból ugrott ki egy Fokker-gépből, hogy aztán a sikeres földet érés után a szintén kidobott felszerelésből egészségügyi segélyhelyet építsen. A bravúrt azonban nem követte folytatás: ez volt a bátor nővérek első és egyben utolsó ugrása.

Tatár Margit és Medveczky Gabriella

Az érdekes jelenet után komorabb folytatás következett, a második világháború nyitányán elsötétült a világ.

Lengyelország 1939-es német–szovjet lerohanása során különleges szerep jutott a Vöröskereszt hazai szervezetének: gondoskodnia kellett a Magyarországra érkező lengyel menekültek közül azokról, akik nem utaztak azonnal tovább. Ahogy a Harmadik Birodalom egyre több országot szállt meg Európában, úgy a Magyar Vöröskeresztnek is egyre nagyobb szerepe jutott az e helyeken ragadt magyar állampolgárok biztonságos hazajuttatásában.

A háborúban a katonai egészségügy kiegészítő elemeként vállalt ismét feladatokat. 1941 júniusától a Szovjetunió ellen folytatott hadműveletek során a sebesültek nagy távolságokon való szállítása bizonyult az egyik legnagyobb leküzdendő akadálynak, ezért a legsúlyosabb, legsürgősebb esetek kiszolgálására a honvédség egy német Ju–52 szállító repülőgépet is a szervezet rendelkezésére bocsátott.

Gyakran előfordult, hogy a fronton a magyar sebesültek német tábori kórházakba kerültek, ahol hátrányos megkülönböztetés érte őket: a Magyar Vöröskereszt frontszolgálatos nővéreinek az is feladata volt, hogy felkutassák az ilyen eseteket, és saját kórházaikba szállítsák át őket.

Magyar vöröskeresztesek ápolják a bolgár sebesülteket