„Érdekli az embereket, amit mondok”

Nemrég posztolt arról, hogy harminc éve lépett be először a toborzóirodába.

A sorkatonai szolgálat után visszamentem dolgozni az Asztalosipari Szövetkezethez, ahol egyedi bútorokat készítettünk. A nyolcvanas évek végétől fokozatosan megszűntek a TSZ-ek, egy létszámleépítés alkalmával engem is elküldtek. Szerencsére nem sokáig maradtam munka nélkül: nagyapám nyugdíj mellett visszajárt dolgozni a Bács-Kiskun megyei Hadkiegészítő Parancsnokságra, ahol parancsnoki sofőrt kerestek. Hadarits Imre ezredes a próbakör után elmondta, hogy nagyon elégedett velem, tegyem le a pályaalkalmassági vizsgát, és felvesz – ez 1992. június 1-jén történt.

Milyen volt ebben a felelősségteljes munkakörben dolgozni?

Mindig biztonságosan vezettem, ezzel nem volt probléma. Szerencsére azonnal megtaláltam a közös hangot Hadarits ezredessel is, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Alkalmazkodó típus vagyok, igazodtam a parancsnok igényeihez, erős bizalmi kapcsolat alakult ki közöttünk. Később még három parancsnokot szolgáltam gépkocsivezetőként, rájuk is szeretettel gondolok.

Csak jóval később, 2009-ben lett katona. Ennek mi az oka?

A kezdetektől biztattak, hogy tegyem le az érettségit és öltözzek be. Bus Gábor ezredes már nem kérdezte, hogy akarok-e tanulni: esti, levelező tagozaton le kellett érettségiznem. Szerződéses főtörzsőrmesterként szereltem fel. Nem csak az érettségit köszönhetem a honvédségnek, lett nyelvvizsgám, szolgálati lakásom, és mindent megtanulhattam a toborzásról.

Hogyan lett toborzó?

2009-ben a Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokságnak Bus Gábor ezredes volt a parancsnoka. Folyton úton voltunk, hiszen az ő vezetése alá tartoztak a toborzóirodák Budapesttől Miskolcon és Debrecenen át Békéscsabáig. Remekül menedzselte a „kieget”, polgármesterekkel, kormánymegbízottakkal tárgyalt. Sokat tanultam tőle.

Éles váltás lehetett…

Huszonkét évet töltöttem a volán mögött. Bár nem volt olyan izgalmas, mint a toborzás, sok értékes kapcsolatra tettem szert. Két nagyon jó barátom is lett ebben az időszakban. Viszont, amikor Vanyur Tibor ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsoka a személyi elbeszélgetésen megkérdezte, hogy meg tudok-e újulni, gondolkodás nélkül igennel feleltem.

Mi történt ezután?

Egy ideig komolyan magam alatt voltam. Nem találtam a helyemet, a sokszor többórás vezetés után furcsa volt egész nap az irodában, egy számítógép előtt ülni.

Ezután már szerette, amit csinál?

Pár hónap után már rendezvényekre jártam és ügyfelekkel foglalkoztam. Láttam, hogy van értelme a munkámnak. Jó érzés, hogy érdekli az embereket, amit mondok. Általában magamat hozom fel példaként. És nem hagyom, hogy a papírmunka a kedvemet szegje! Nálunk mindig jó a hangulat az irodában.

Mit szeret leginkább a munkájában?

A legjobb, ha egy rendezvényen odamehetünk az emberekhez, megszólíthatjuk őket, elmondhatjuk nekik, hogy miért jó a Magyar Honvédségnél szolgálni. Bennünk fel sem merült sosem, hogy a toborzósátorban ácsorogjunk, közvetlenek vagyunk, poénkodunk – bizonyos kereteken belül. Kollégámmal, Bezerédi László törzszászlóssal jól kiegészítjük egymást, ő otthon van a jogszabályokban, én pedig úgy érzem, hogy a kreativitást viszem a csapatba. Nagyon jóban vagyunk.

Meg merik szólítani az emberek?

Munka után simán bemegyek a bankba, postára, közértbe egyenruhában, sokszor volt rá példa, hogy beszédbe elegyedtem valakivel. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumba jár egy fiú, aki néhány éve még általános iskolásként, a boltban szólított meg az édesapjával. Kérdezték, van-e két percem, de másfél órát beszélgettünk. Jár oda egy lány is, akit egy pályaválasztási kiállításon ismertem meg, az édesanyja utólag elmondta: a lánya úgy jött el onnan, hogy ő bizony katona lesz.

Sok olyan emberrel találkozik, akit anno ön toborzott?

Persze, ha a kecskeméti repülőbázison járok. Három évvel ezelőtt Budapesten, a Honvédségi Korzón köszönt rám egy rendész, azt hittem, igazoltatni akar, de amint megszólalt, rögtön felismertem. Hódmezővásárhelyre, Szolnokra, Szentesre, Tatára és Budapestre is toborzunk katonákat. Volt már olyan is, hogy Bezerédi törzszászlóssal pizzát rendeltünk, és a futárt akartuk jelentkeztetni.

Akkor ön maximalista.

Annak tartom magam. Nemrég kiköltöztünk a városból, régi álmunk volt, hogy csendes, eldugott helyen lakjunk. Éppen felújításban vagyunk, így munka után jön a második műszak. Fáradt vagyok, szakad rólam a víz, de nem állok meg, amíg nincs kész, amit aznapra elterveztem. Az irodában ugyanez a helyzet. Ha szükséges, rajzolok a jelentkezőknek egy fát, aminek az ágai a különböző szolgálati lehetőségek. Vannak nagyon fiatal jelentkezőink is, akik alig múltak el 18 évesek. Úgy érzem, őket terelgetni kell, hogy rátaláljanak a megfelelő útra. Nem szeretjük, ha nálunk pattog a labda, aki minden papírt behozott, annak igyekszünk minél hamarabb intézni a bevonulást. Aki elmondja, hogy rossz anyagi helyzetben van, rá különösen figyelünk.

Ön szerint hány éves kortól fogékonyak a fiatalok a katonai hivatásra?

Azt gondolom, egy gyerek legyen minél tovább gyerek, szerintem alsó tagozatban még korai toborozni. Persze játékos programokat szervezhetünk nekik, de ők még nem értik, mi az, hogy honvédség. A 7-8. évfolyam már jobban érdeklődik, de még közülük se sokan tudják, hogy később mivel akarnak foglalkozni. Ami szerintem jó módszer lenne, ha a szülőknek tartanánk tájékoztatókat, hiszen ők valóban tudnak hatni a gyermekükre. A szülői értekezletek végén szoktunk kapni néhány percet, de az a tapasztalat, hogy addigra lankad a figyelem. A Honvéd Kadét Program például minden gyereknek hasznára válna. Megtanulhatják, mi a csapatmunka, a fegyelem, a kitartás és ebből a honvédség is profitál, hiszen a gyerekek ebben a légkörben nőnek fel, ezt szokják meg. Míg a pék tanulók a pékségeket járják, ezek a gyerekek alakulatokhoz mennek, megismerik a haditechnikai eszközöket. Ráadásul a társadalmi különbségek sem látszanak annyira az egyenruha miatt.

Gyermekeit is a honvédség felé tereli?

Aliz lányom teljesen magától kérdezte, hogy „apa, hogy is van ez a tartalékos szolgálat?” Persze korábban mindig mondtam neki, hogy ezzel csak jól járhat. A családjával nemrég külföldre költöztek, de szerencsére napi kapcsolatban vagyok az unokámmal, Odinnal. Máté fiam szeptember 3-án lesz 18 éves, már viccesen megbeszéltük, hogy 4-én jön be kitölteni a jelentkezési lapot. Szoftverfejlesztő szeretne lenni, nagyon tetszik neki az informatika. Mondtam, hogy rendben, de mindenképpen legyen belőle felsőfokú végzettsége. Szeretném, ha nem fizikai munkával, hanem az eszével keresne pénzt.

Posztolt arról is, hogy harminckét éve volt az első randevúja a feleségével.

Sokszor mondják, hogy nagyon szépen beszélek a feleségemről, a mai napig szemtől szembe is dicsérem, bókolok neki. Mindig ugratjuk egymást, de közben megvan az odafigyelés, a szeretet és a minőségi együtt töltött idő. Büszke vagyok rá, hogy velem randizott harminckét éve! Azóta minden reggelt egy hosszú öleléssel indítunk.