Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erdélyben a Könyvvonat

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. november 8. 14:49

Ezer tiszteletpéldánnyal érkezett Marosvásárhelyre Gubcsi Lajos, részben, mint a Zrínyi Kommunikációs Kft-Zrínyi Könyvkiadó igazgatója, részben, mint saját könyveinek kiadója. A Károli Gáspár Református Egyetem Kántor-Tanítóképző Főiskolája ünnepelte 20. évfordulóját a székely fővárosban.

E tanítók a végvárak védői: kisiskolások szellemi szülői szerte Erdélyben.
A képzés felekezettől független, s eddig közel 600 tanítót bocsátottak küldetése helyére: a vidék kis iskoláiba, oda, ahova rajtuk kívül még a madár jár.

„Anyánk nélkül nem vagyunk.

Magyar anyanyelvünk nélkül nem vagyunk magyarok. Magyar az marad, aki magyarul tanul – akit magyarul tanítanak. S magyar az, aki annak szereti magát. Én magyar vagyok, jó magyar. Önök pedig így védik végvárainkat" – köszöntötte a néptanítók százait Gubcsi Lajos a marosvásárhelyi Vártemplomban rendezett ünnepségen, ahol átnyújtotta a HM Zrínyi Kommunikációs Kft., mint kiadó nevében a Hagyaték című irodalmi antológia, a maga nevében pedig az „Egy kun Budán és Pesten" című élet-, kor- és közrajzi regény 300-300 tiszteletpéldányát, összesen 600 kötetet.

S ugyancsak Marosvásárhelyen adta át a Sapientia Egyetemnek ezen könyvek 200-200 példányát azzal, hogy a következő tanévzárón az arra érdemes 400 diáknak átadják a diploma mellé az egyetem marosvásárhelyi, kolozsvári és csíkszeredai karain.

Futotta arra is, hogy könyvekkel köszöntse a VIII. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia résztvevőit is a Zrínyi és a maga nevében.