Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Értéket teremtettünk

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: rtvs.sk |  2021. november 12. 8:24

A Krajczáros Alapítványnak köszönhetően 13 magyar huszár sírja újult meg a közelmúltban a felvidéki Taksány községben, az Eperjesi kerület Szinnai járásában

20211111-felvidek-hadisirgondozas 01

„Csak a dolgunkat tesszük” – mondta kérdésünkre Németh István a szervezet kurátora, aki felidézte, az 1998-tól közhasznú minősítést elnyert Krajczáros Alapítvány 1993-ban jött létre. 2000-től fokozatosan fő profiljukká vált a hadisírgondozás, a történelmi emlékhelyek felé fordulás, valamint az ehhez kötődő kulturális programok szervezése. „A könyvadományok mellett hadisírgondozó táborokat, valamint emléktúrákat szervezünk az első világháború csatatereire. Részesei lehettünk a Doberdó lábánál, Visintiniben lévő magyar kápolna felújításának, valamint az ukanci és bistricai katonatemetőkben nyugvó honvédeink sírjainak helyreállításában” – sorolta a kurátor.

„2010 óta vállalunk jelentős szerepet a katonatemetők Felvidéken folyó nagyszabású rekonstrukciós munkálataiban, ahol az első világháborúhoz kötődően 180 katonai sírkert található. Ebben pedig fő partnerünk a Klub Vojenskej Historie Beskydy civil egyesület, amely a levéltári kutatásokat is végzi, valamint a rendezvények fő koordinátora” – mondta Németh István. Emlékeztetett: a kezdetben szakmai konferenciákat magában foglaló kezdeményezés egyre jobban kiszélesedett, következhettek az önálló célok: a repejovi sírkertben 2015-ben a székesfehérvári Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred, majd 2019-ben a budapesti Magyar Királyi 1. honvédhuszárezred hősi halottai emlékére állítottak kopjafát, valamint egy öt nyelvű információs táblát.

20211111-felvidek-hadisirgondozas 02

Németh István kiemelte azt is, a Krajczáros Álapítvány alapító tagja a Visegrad Working Group for Military Cemeteries formációnak, valamint a Háborús Emlékhelyeket Gondozó Társaságnak, amelyek egyik fő célja az emlékezet ébrentartása, valamint a hazafias és honvédelmi nevelés.

A Taksányban nemrég felújított sírkerttel – ahol új sírköveket, információs táblákat helyeztek ki és egy új harangot is avattak – kapcsolatban Németh István elmondta: a hősi halált halt huszárok azonosítása ennyi idő távlatából már nem lehetséges, pusztán a Taksányban eltemetett katonák parancsnoka, az ugyanitt nyugvó huszár hadnagy, báró Bánffy Jenő neve ismert. A Nagy Háborúban elesett huszárokat a Sztarinai-víztározó építésekor exhumálták és temették át ide, azonban a parcella az idők folyamán méltatlan állapotba került. A felújítási kezdeményezésben a helyi önkormányzat és a helyi civil szervezetek is részt vettek. „Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a nemes ügyért sokan és jól, önként akarnak tenni” – tette hozzá.

A sírok utóéletével kapcsolatban Németh István megjegyezte, az emlékezés nem merülhet ki csakis a tárgyiasult emlékjelek felújításában, karbantartásában, hanem szükséges hozzá a megemlékező vagy szakmai rendezvények megtartása is. „Ezek teszik élővé a múltat és adnak arcot a sírkertekben nyugvó elesett katonáknak.”

20211111-felvidek-hadisirgondozas 03