Esterházy Miksától a világbajnokságig

A 19. század második felében, Európa-szerte kezdett szervezett formát ölteni a fizikai erőnlétet javító, testet építő és szépítő mozgásformák, edzések „mozgalma”, azaz a sport. Eleinte leginkább a torna, majd az atlétika művelése terjedt el az öreg kontinensen a legnépszerűbb labdajáték, az Angliából hódító útjára induló football mellett. Az 1800-as évek második felében a Föld nagy részét uraló britek vitték magukkal világgá; illetve a ködös Albionban megforduló külföldi tengerészek, üzletemberek, kereskedők, nemesek pedig haza a különböző „sportágakat”, a testedzés és a versengés kultúráját.

Hazánk esetében az első atlétikai egyesület megalakulásában is egy arisztokrata, Esterházy Miksa gróf (képünkön jobbra) játszotta a főszerepet. Akkoriban az ún. gentlemanbravúrok Magyarországon sem voltak ismeretlenek (például Zubovics Fedor huszárkapitány 1874. október 25. és november 8. között merő fogadásból lovagolt el Bécsből Párizsba, majd vissza), de az 1837-ben született Esterházy Miksa igazából angliai és egyesült államokbeli diplomáciai szolgálatai során ismerkedett meg a gentlemansportokkal. Az angol sportéletet mintának tekintő gróf a fiatal, 18. születésnapja (!) előtt álló újságíróval, Molnár Lajossal együtt kezdeményezte a Magyar Athleticai Club (MAC) megalakítását, melyre 1875. április 8-án került sor Budapesten.

Korábban a testedzés gyakorlása Magyarországon kizárólag a tornát foglalta magában. Gyakorlatilag az atlétika egyet jelentett az összes többi szabadtéri sporttal. A MAC megalakulása sporttörténeti fontosságú, mert a következő évtizedekben nemcsak a klasszikus atlétika, hanem a birkózás, ökölvívás, úszás, kerékpározás, evezés és vívás fejlődése számára is teret nyitott. (Természetesen labdarúgócsapatuk is volt.) Így válik az első magyar atlétikai klub a későbbi olimpiai bajnok (katona)vívók otthonává. A klub megalakulását követően pár héttel, 1875. május 6-án megrendezte az első versenyét, a „tavaszi viadalt” a Nemzeti Lovarda területén.

A programba a futó-, dobó- és ugrószámok mellé az ökölvívás is bekerült. Az egyesületben zajló kitűnő szakmai munkát jelzi, hogy 1896-ban, az első modernkori olimpia hét fős magyar küldöttségének két atlétája is a MAC-ból érkezett, s mindketten éremmel tértek haza Athénból. Dáni Nándor 800 méteres síkfutásban szerzett ezüstérmet, Szokolyi Alajos, pedig 100 méteren nyert bronzérmet, hármasugrásban pedig a 4. helyen végzett.

A MAC közvetett és közvetlen módon is kapcsolatban volt a hadsereggel. Sportolói katonai szolgálatot adtak, s többen hivatásos katonaként készültek a színeikben. Utóbbiak sorából legtöbben a klub vívószakosztályának csillagjai közé tartoztak. Az egyesület számára az 1896-os esztendő az athéni ötkarikás játékok sikerei mellett Italo Santelli (képünkön balra) meghívása miatt volt még emlékezetes.

Az az évi budapesti millenniumi kardvívó verseny olasz győztese ugyanis elfogadta a klub invitálását és a MAC vívómestere lett. A Santelli mester garantálta világszínvonalú felkészítésnek, edzésmunkának köszönhetően a fővárosi egyesület a legjobb magyar vívók gyűjtőhelyévé vált. Világklasszisok pallérozódtak ott.

Mielőtt megemlékezünk a MAC leghíresebb és legeredményesebb (katona)vívói közül néhányról, mindenképp meg kell említeni a klub sztáratlétája, Somfay (Stromfeld) Elemér ezredes (képünkön jobbra) nevét, aki az 1924-es párizsi olimpia ötpróba számában nyert ezüstérmet.

A bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémián 1917-ben végzett hadnagyként, majd súlyos sebesülést szenvedett az első világháborúban, melynek utolsó szakaszában nagybátyja, Stromfeld Aurél hadtestében harcolt Olaszországban. Csak felépülése után, 22 évesen (!) kezdett atletizálni a MAC-ban. Sportpályafutása alatt 19 alkalommal nyert egyéni országos bajnokságot, 200 méteres (4) és 400 méteres (6) gátfutásban, hármasugrásban (4), tízpróbában (4) és ötpróbában (1). 1920-tól sportoktatói tanfolyamon vesz részt, majd 1930-tól az akkori sporttisztképző intézet tanára, 1941-től parancsnoka volt. Közben Pécsett is szolgált. A Magyar Atlétikai Szövetség szövetségi kapitánya tisztját is betöltötte. A második világháborút követően Somfay ezredest három és fél évre kitelepítették.

Ahogy egyik leghíresebb tagjának pályafutását, úgy a MAC történetét is a sorsdöntően befolyásolta a második világháború. Miután az egyesületet 1946-ban fasiszta klubbá nyilvánították, feloszlatták, a pályáját és a létesítményeit elvették. A MAC épületei, melyet az egyesület tagjai építettek, a mai Margitszigeti Atlétikai Centrum területén álltak. A margitszigeti sporttelep, melyet 1901-ben adtak át, labdarúgásra és az atlétika összes ágának gyakorlására alkalmas volt (a későbbi Úttörő Stadion helyén), klubházzal, evezős csónakházzal és teniszpályákkal rendelkezett. A klub vívóterme a Nemzeti Múzeum mögött, annak 1945-ös lerombolásáig az akkori Nemzeti Lovarda területén (mai Pollack Mihály tér) működött, a MAC birkózói pedig a Nemzeti Tornacsarnokban készültek.

Az egyesület a rendszerváltozás idején, 1988-ban alakult újjá. Az idei atlétikai világbajnokságra épített Nemzeti Atlétikai Központ, 35 ezer férőhelyes csodaarénájának elkészültéig a Margitszigeti Atlétikai Centrum számított a sportág egyik legjelentősebb budapesti szabadtéri létesítményének. A világbajnokságnak – melynek kormánybiztosi feladatkörét dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára látja el – helyszínt biztosító stadionnal a magyar atlétika új, végleges otthont kap. Az 1883-ban, 46 évesen elhunyt Esterházy Miksa boldogan figyelheti odafentről, hogy egykori álmait – a sportélet és azon belül az atlétika magyarországi meghonosítását – messze túlszárnyalva hová is jutott a „mozgalma”. Hazánk sporthatalommá vált az elmúlt 140 évben, s most a világ legjobb atlétáit fogadjuk Budapesten.

A MAC híres katonavívói

Mészáros Ervin (1877–1940)

Olimpiai bajnok. Az aranyérmes kardcsapat kapitánya (képünkön jobbra) az 1912-es stockholmi olimpián, egyéniben bronzérmes. A MAC-hoz 1895-ben csatlakozik, Tőrrel ballal, karddal pedig jobbal vív. Egy évig önkéntes 1898-tól a cs. és kir. 12. ulánus ezrednél, a hivatásos tiszti vizsgája után 1900-ben nevezik ki hadnaggyá, ezt követően a bécsújhelyi katonai vívó- és tornatanári tanfolyamra vezénylik. 1907-től főhadnagy. Az első világháború kitörését követően, 1914 novemberétől századosként csapattiszti szolgálatot teljesít. Ötvenegy évesen, 1927-ben versenyez utoljára.

Tersztyánszky Ödön (1890–1929)

Kétszeres olimpiai bajnok. Az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon a kardvívás egyéni és csapat versenyében is aranyérmet nyert, a tőrcsapattal 5. helyezett. Négy évvel korábban, a párizsi olimpián az ezüstérmes kard- és a bronzérmes tőrcsapat tagja. Egyéni Európa-bajnoki ezüstérmes.

Vívásban a pécsi magyar királyi honvéd hadapródiskola növendékeként tűnik fel. Hadapród tiszthelyettesé avatását követően 1908-tól 1909-ig a debreceni 3. honvéd gyalogezred zászlósa. Az első világháborúban kétszer sebesül, orosz fogságba esik.

1918 elején megszökik Szibériából és hazatér, soron kívül századossá léptetik elő bátorságáért. Mivel jobb karja súlyosan sérült, megtanul ballal vívni, lőni és írni. Katonatisztként a MAC vívója. 1927-től alezredes, az 1. honvéd gyalogezred parancsnokhelyettese.

1929 nyarán egy szolgálati útján súlyos motorbalesetet szenved, pár nappal később meghal. A kormányzó ezredessé lépteti elő. Ödön fia 1929 októberében, halála után születik. Tersztyánszky Ödön igazi polihisztor volt, több nyelven beszélt, műfordításai jelentek meg, rajzolt és fényképezett, kiváló céllövő és lovas volt.

Piller György (1899–1960)

Kétszeres olimpiai bajnok. Kardvívásban az 1932-es Los Angeles-i olimpia egyéni és csapatversenyében egyaránt aranyérmes. Kétszeres egyéni és négyszeres csapat Európa-bajnok. Tőrvívásban a magyar válogatott tagjaként Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes. A pécsi hadapródiskola vívóbajnoka 1917-ben, ahol ugyanebben az évben zászlósként végez. Egy év múlva már honvédtiszt, a rohamkiképzés után a román és olasz fronton harcol. Cseh fogságba esik 1919 májusában. 1919 augusztusától a 10. honvéd gyalogezred, majd 1925-től a miskolci 13. honvéd gyalogezred szakaszparancsnoka. Két évig a honvéd sportoktatói tanfolyam hallgatója, majd 1927 és 1932 között annak oktatója. Egy évig a Ludovika Akadémia vezető sporttanára, majd 1933-ban áthelyezik a Magyar Királyi Testőrséghez.

1937-től az 1. határőrkerület parancsnokhelyettese, majd a 15. honvéd gyalogezred századparancsnoka. Törzstiszti tanfolyama után, 1940-től a Bólyai János Honvéd Műszaki Akadémia tanára, 1944-től pedig a 23. honvéd gyalogezred zászlóaljparancsnoka a keleti fronton.

Szovjet fogságba esik 1945-ben. Hazatérését követően tartalék, majd 1948-ben nyugállományba helyezik alezredesi rendfokozattal. Katonatisztként a MAC vívója, 1929-től a vívókapitánya. Közben 1933-tól a Magyar Vívószövetség kapitánya, edzőként 1936 és 1956 között négy olimpiára vezeti a magyar vívókat. A Melbourne-i játékokról nem tér haza, az Egyesült Államokban él haláláig.

* * *

Forrás:

Rózsaligeti László (2022): Magyar olimpiai lexikon 1896 – 2022 Budapest, Corvina Kiadó.

Földes Éva – Kun László – Kutassi László (1982): A magyar sport és testnevelés története Budapest, Sport Kiadó.

www.margitsziget.com hu.

wikipedia.org