Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Atlétikai VB: minden készen áll

„Nemzeti ügy, hogy ez egy jól sikerült világbajnokság legyen!"

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Máthé Zoltán (MTI) |  2023. augusztus 12. 15:37

„Célegyenesbe fordult a rendezés, minden készen áll, hogy elkezdődjön Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye” – mondta dr. Schmidt Ádám, a HM sportért felelős államtitkára, az atlétikai világbajnokság kormánybiztosa, augusztus 12-én, szombaton.

vb3

„168 óra múlva ilyenkor a világbajnokságnak lesz győztese, ezüstérmese és bronzérmese. Ez is jelzi, hogy célegyenesbe fordult a rendezés, minden készen áll ahhoz, hogy elkezdődjön Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye" – mondta a vb kezdete előtt egy héttel tartott sajtótájékoztatón Schmidt Ádám, a Nemzeti Atlétikai Központ parkjában. Ezután arról is beszélt, hogy a világbajnoksággal többet szeretnének adni, mint egy sportesemény, ezért folyamatosan lesznek koncertek, különböző programok, amelyek reggeltől estig várják majd a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat.

„Több, mint egymilliárd néző fogja látni az eseményeket, és ezzel együtt Budapestet. Átléptük a 300 ezer eladott jegyet, ennyi néző még nem látogatott ki Magyarországon sporteseményre" – ismertette. Megemlítette azt is, hogy a rendezvény „hagyatékaként" az eddigi szennyezett területen a vb után park lesz és futókör is várja az érdeklődőket. „Nemzeti ügy, hogy ez egy jól sikerült világbajnokság legyen" – összegzett Schmidt Ádám.

„Egy héttel a kezdés előtt a szervezőbizottság nyugodt és magabiztos, rendkívül motivált" – jelentette ki Németh Balázs, a Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója. Megemlítette, hogy szombaton tíz órakor kinyitott a sajtóközpont, érkeznek a sportolók, a világbajnokság kisbuszai járják a várost, a világ már Budapestre figyel. Kedden megnyílnak az edzőpályák is. A legfrissebb adatok szerint 102 külföldi országból vásároltak már jegyet – mondta.

vb1
Kapcsolódó cikkek
D_SOS20230804002 másolat

Megérkezett Youhuu!

2023. augusztus 4. 14:21

1

Mi készen állunk!

2023. augusztus 9. 9:37