Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea fenyegetőzik

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. június 9. 12:47

Könyörtelen megtorlással fenyegeti Észak-Korea mindazokat, akik akár a legkisebb mértékben is megsértik az ország méltóságát és szuverenitását, áll egy észak-koreai állami napilap keddi számának kommentárjában.

“Nukleáris elrettentő erőnk erős védelmet biztosít, illetve lehetőséget nyújt arra, hogy könyörtelen és igazságos megtorló csapást mérjünk azokra, akik akár a legkisebb mértékben is megsértik az ország méltóságát és szuverenitását" – olvasható a Mindzsu Dzsoszon című lap keddi cikkében, amelyből a KCNA, a hivatalos észak-koreai hírügynökség közölt részleteket.

Ez az első alkalom, hogy Phenjan támadó jellegű erőként utal nukleáris arzenáljára.

Korábban azt hangoztatta, hogy atomprogramja elrettentő jellegű, és csak önvédelmi célokat szolgál.

Szakértők szerint Észak-Korea akár nyolc bomba előállításához elegendő hasadóanyaggal is rendelkezik, de még nincs jele annak, hogy valóban kifejlesztett volna működő atomfegyvert. Észak-Korea május 25-én hajtott végre kísérleti atomrobbantást, majd több rövid hatótávolságú rakétát is tesztelt.