Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európa-bajnok lett a szkanderes törzsőrmester

Szöveg: Kelemen Ilona | Fotó: Kőváriné Ivánfi Brigitta Facebook-oldala és a szerző felvételei |  2022. május 20. 9:48

Négy aranyérmet nyert masters és szenior kategóriában Kőváriné Ivánfi Brigitta a május 9-14. között, Romániában megrendezett szkander Európa-bajnokságon. Az MH Béketámogató Kiképző Központnál szolgálatot teljesítő törzsőrmester 2001. óta katona, tízszeres Európa- és négyszeres világbajnok.

Kőváriné_1

Kőváriné Ivánfi Brigitta törzsőrmestert a sport szeretete gyermekkorától kíséri, korábban atletizált, majd kajakozott, tíz évig versenykerékpározott is válogatott szinten, tízszeres magyar bajnok, részt vett a női Girón, 1996-ban indult pálya-világbajnokságon is. Mint mondta, ehhez a sportághoz elengedhetetlenek a súlyzós erőnléti edzések, amik szintén jól mentek neki, többek között indult fekvenyomó versenyen is. 2003-ban, a konditeremben találkozott az akkori szolnoki szkander klub vezetőjével, aki megkérdezte, lenne-e kedve kipróbálni a karbirkózást.

Kőváriné_2

„Nagyon megtetszett és belevágtam, még abban az évben elindultam az első versenyemen – teszem hozzá, szinte nulla technikával és versenytapasztalattal –, amit bal kézzel nyertem meg. 2004-ben már indultam is egy Európa-bajnokságon, ahol a negyedik helyet szereztem meg. Folyamatosan ott voltam hazai és nemzetközi versenyeken is. Több Világ- és Európa Kupát megnyertem, vagy felállhattam a dobogóra. A gondolataimban mindig ott volt, hogy a világbajnokságon akarom megmérettetni magam. 2014 volt az első év, amikor indultam világbajnokságon Litvániában, ahol bal kézzel bronzérmes lettem. Következő évben már elindultam az Európa-bajnokságon is, ott is dobogóra tudtam állni. Aztán már egy megszokott esemény lett minden évben az EB és a VB is, ami nagy boldogság számomra, hiszen mindegyiken sikerült érmet szereznem, vagy bal vagy jobb kézzel” - mondta.

Az arany egészen 2017-ig váratott magára, de a Lengyelországban megrendezett EB meghozta a kívánt áttörést, ráadásul rögtön duplán, hiszen mindkét kézzel az első helyet szerezte meg szenior (40 év alattiak) kategóriában.

Kőváriné_4

„A magyar szkandersportnak ez óriási jelentőségű volt, hiszen korábban még nő soha nem nyert EB-t. Ahogy betöltöttem a negyvenedik életévemet, megnyílt a lehetőség éremszerzésre a masters (40 év felettiek) kategóriában is, 2018-ban ebben a kategóriában Európa- és világbajnok lettem mindkét kézzel. Emellett szenior kategóriában is dobogós helyezéseim voltak, két ezüstérmet szereztem” - árulta el.

Az összesen tizenöt EB-, és tizenhárom VB-érem büszke tulajdonosa szerint a szkander egy igen összetett sport. „A technikai elemek olyan apró összetevőkből állnak, mint például a fogás, vagy az ujjak elhelyezkedése, de a legfontosabb, hogy mind mentálisan, mind pedig fizikálisan a topon kell lenni. A csuklót használni („csuklózni”) szabad, sőt kell is, csak a rajt pozíciónál nem engedélyezett. Itt nem a bicepsz mérete számít, hanem a belső kis izmok, ízületek, inak erőssége. A legfontosabb az ujjak és a csukló erőssége, a meccseket mindig ebből indítjuk. Ehhez kapcsolódik még a dinamika is, lényeges, hogy a rajtra ki reagál gyorsabban” - részletezte a törzsőrmester.

Kőváriné_5

A Megtorló Karok Szolnok Szkander Egyesület elnökeként nem csak aktív sportolóként van jelen, hanem koordinálja az egyesület tevékenységeit.

„Az egyesület vezetőjeként fontosnak tartom, hogy a közel húsz év alatt megszerzett tapasztalatot, tudást át tudjam adni az utánpótlásnak. Az egyesület nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásnevelésre, a létszám folyamatosan bővül. Nagy öröm számomra, hogy az idei Nemzeti Bajnokságon csapatösszesítésben a mi csapatunk bizonyult a legjobbnak. Akire pedig a legbüszkébb vagyok, az a 13 éves lányom, ő is ott volt a romániai EB-n. Sub junior (13-14 éves) kategóriában bal kézzel Európa-bajnok lett” - árulta el.

Kőváriné_3
Címkéksport