Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európai belépő

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. június 16. 14:57

A kurszki csata idején, 1943. július 10-én a nyugati szövetségesek megtették a szovjetek által már régóta szorgalmazott lépést: megnyitották a második frontot az európai hadszíntéren, miután az észak-afrikai harcokat sikerrel megvívó brit–amerikai erők partra szálltak az Olaszországhoz tartozó Szicília szigetén.

MH_202306_borito

A szicíliai partraszállás egyik fontos előzménye volt az 1943. január 14–24. között megtartott casablancai konferencia, melyen a három nagyhatalom vezetői közül csak Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök vett részt, a Szovjetuniót irányító Joszif Sztálin – a pusztító erővel tomboló sztálingrádi és doni harcok miatt – nem utazott el a marokkói városba. A megbeszélések középpontjában az európai második front megnyitása állt; ez főként a keleti hadszíntéren élet-halál harcot vívó Vörös Hadsereg tehermentesítése szempontjából bírt jelentőséggel.

Győzelem Észak-Afrikában

A kérdést illetően Roosevelt a franciaországi, Churchill pedig az olaszországi helyszínt preferálta, s a felek végül a szicíliai invázió mellett döntöttek. Úgy vélték, hogy a sziget elfoglalásával rá lehet kényszeríteni Olaszországot a háborúból való kilépésre, emellett a Földközi-tenger hajózási útvonalait is biztosíthatják a szövetséges erők számára. A két vezető a washingtoni Trident-konferencián (1943. május 12–25.) hagyta jóvá a partraszállás, vagyis a Husky hadművelet terveit. Az akció főparancsnoka az amerikai Dwight D. Eisenhower tábornok lett, első helyettesének a brit Sir Harold Alexander tábornokot jelölték ki. A siker kivívása pedig a George S. Patton vezette amerikai 7. hadseregre, illetve a Bernard Montgomery által irányított brit 8. hadseregre várt.

További részletek a Magyar Honvéd magazin június 16-án, pénteken megjelenő számában!