Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évzárás az ezrednél

Szöveg: Juhász László százados |  2011. december 23. 15:09

Évzáró állománygyűlést tartottak december 23-én, pénteken Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél. A mozgalmas 2011-es év befejezéseként e rendezvény kiváló alkalom volt az alakulatnál szolgáló katonák és polgári alkalmazottak számára, hogy ráhangolódjanak a karácsonyra.

Legszebb ünnepeink egyike a karácsony: nemcsak a Jézus születése, a kereszténység, hanem a család, a békesség, az életbe vetett hit ünnepe is, amely nyugalmat, meghittséget hoz életünkbe. A karácsony alkalmat kínál számunkra is, hogy megnyissuk szívünket az örömre, a mások iránti szeretetre. Ehhez nem fényes külsőségek kellenek, hanem kedves szóval, mosollyal és a közelgő új esztendőre szóló jó kívánságokkal közeledhetünk egymáshoz – hangzott el a szentesi állománygyűlésen, majd Máté Sándor alezredes református tábori lelkész megidézte a karácsony szent történetét.

Kovács János nyugállományú tábori lelkész asztali áldásában kérte az urat szentelje meg étkeinket, és a testi táplálékok lelki üdvösségünket is szolgálják.

Ezt követően Nyers József mérnök ezredes, az alakulat parancsnoka megköszönte az ezred teljes személyi állományának az egész éves lelkiismeretes munkát. Búcsúzóul békés karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánt katonáinak, közalkalmazottainak.

 
1595929229
 
1595929229

 Fotó: Kovács Dóra Eszter