Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ez az éjszaka más, mint a többi…

Szöveg: Páliné Perendi Ildikó |  2012. június 18. 13:41

A székesfehérvári Helyőrség-történeti Emlékgyűjtemény idén harmadik alkalommal vett részt a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos rendezvénysorozaton június 16-án. A gyűjtemény munkatársainak szervezése, közös munkája meghozta az eredményt: közel 500 látogató érkezett a helyszínre.

1595937464
A gyűjtemény 16 órától fogadta a látogatókat, színes programokkal. A helyőrségi klub udvarán az érdeklődők számtalan lehetőség közül választhattak. Az egyik ilyen volt a második világháborús hagyományőrzők haditechnikai és fegyverbemutatója, amely az adott korszakra jellemző viseletet, fegyvereket prezentálta. A vendégek mindezek mellett megismerhették a Magyar Honvédségnél ma rendszeresített fegyvereket is. A kicsik között a legnagyobb sikere a BTR–80 típusú harcjárműnek volt.

Az érdeklődők mindezek mellett két időszakos kiállítást is megtekinthettek. Az egyiken, a „Három korszak fegyverfejlesztője"  című tárlaton Kucher József mérnök ezredes munkásságát mutatták be, a másik pedig a  légópincében elhelyezett kamarakiállítás, a „Humor a kaszárnyában – avagy hadi múltunk néhány gyöngyszeme"  című tárlat volt.

A rendezvény ideje alatt folyamatosan látogatható volt a Székesfehérvár hadtörténetét feldolgozó állandó kiállítás is. 

1595937464