Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rajtuk nem lehetett kifogni

Szöveg: Sályi Gergő őrmester |  2012. június 18. 12:36

Csak a „kifogásokat” keresték az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái, ám ezt igazán nem lehet a szemükre vetni, hiszen a Győrújbaráti-tavon megrendezett horgászversenyen az eredményes szereplésnek ez elengedhetetlen feltétele volt.

A sporteseményt Takács Zoltán törzsőrmester, a rendezvény
szervezője nyitotta meg, majd az indulók megismerkedtek a
versenyszabályzattal. Az esélyek egyenlőségének biztosítása
érdekében a horgászhelyeket sorsolás döntötte el

A csalikat este hét órakor dobhatták a pecások a vízbe, akiknek másnap délig volt lehetőségük gyarapítani
a fogásuk mennyiségét. A győzelem ezúttal nem a kifogott darabszámon, hanem a halak tömegén múlott.  A horgászok botonként csak egy horoggal gazdálkodhattak, s mivel teljesítményüket nem
egyénileg értékelték, háromfős csapatokban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

1595937463
A
megmérettetésen az elsőségért küzdő tizenhat trió összesen 215 és fél kilogramm halat fogott, ám a mérlegelést követően az állatokat egytől egyig
visszaengedték a vízbe.

A maratoni horgászaton végül a Takács Zoltán törzsőrmester, Kolozsi Tamás százados,
Bozzay Balázs törzsőrmester alkotta trió diadalmaskodott 50,27 kilogrammos teljesítménnyel. A Balla Zsolt zászlós, Bors Norbert zászlós és Török János zászlós alkotta második helyezett csapat 27,7 kilogrammot, míg a harmadik helyen végzett hármas − melynek tagjai  Kisbán Tibor nyugállományú őrnagy, Seszták József nyugállományú őrnagy és Kassai László nyugállományú zászlós voltak − összesen 17,3 kilogrammot akasztott.

A verseny egyetlen női versenyzője Kiss Barbara őrvezető volt, a legnagyobb hal kifogásával pedig dr. Szrága Milán hadnagy, az ezred jogásztisztje
büszkélkedhetett, aki a Honvéd Arrabona Sportegyesület által felajánlott különdíjat Bozsóki
Attila mérnök alezredestől, az alakulat parancsnokhelyettesétől vehette át.