Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezrek menekültek el lakhelyükről Dél-Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu /MTI |  2010. szeptember 21. 6:37

Legalább tizenkétezer polgári lakos menekült el otthonából Dél-Jemenben, a fővárostól, Szanaától keletre 750 kilométerre lévő Sabva tartományban, mert féltik életüket a kormányerők és feltételezett terroristák között dúló összecsapások miatt. A harcok vasárnap hajnalban robbantak ki.

Jemeni biztonsági források tájékoztatása szerint a fegyveres összecsapásokban három feltételezett terrorista és két katona vesztette életét. A Vörös Félhold jemeni szervezetének hétfőn közölt adatai szerint 8–12 ezer ember menekült el a harcok körzetéből.

Az Arab-félsziget déli részén elterülő ország azután került a figyelem központjába, hogy egy nigériai fiatalember tavaly karácsonykor megpróbálta felrobbantani a Delta-Northwest amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó járatát. A vizsgálatok során kiderült, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnya szervezte be és képezte ki a tettest.

Az al-Kaida és a jemeni kormány évek óta elkeseredett harcot vív egymással, a gerillák és a biztonsági erők közötti összecsapások egyre gyakoriabbakká és véresebbekké váltak, ahogy a terroristák egyre merészebben támadnak hazai és külföldi célpontokat.

Június óta számos állami intézményt vettek célba az al-Kaida terroristái Dél-Jemenben, s az egyik hírszerző szolgálat ádeni központja ellen intézett támadás során 11 embert öltek meg.

A gyanú szerint Sabva tartományban rejtőzködik az amerikai születésű, de jemeni bevándorlók gyermekeként világra jött Anvar al-Avlaki radikális hitszónok, akit az Amerikai Egyesült Államok köröz, és élve vagy halva, de mindenképp el akarja fogni az al-Kaidával fenntartott kapcsolatai miatt. A radikális imám a szélsőséges hálózat egyik legjelentősebb toborzója, és feltehetően kapcsolatban állt többek között a 2001. szeptember 11-i merényletek elkövetőivel is.