Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Falak között - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. augusztus 10. 9:17

Július végén, a hőmérsékleti csúcsokat döntő kánikulában tartottak épületharcászati kiképzést az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred csapatfelderítő századának kijelölt állománya részére a Debrecen melletti apafai volt szovjet laktanya területén. A felderítőkatonákat a rendőrség instruktorai is segítették a feladatok végrehajtásában, illetve a kiértékelésben.

MH_2022_8

Egy elhagyott laktanya négyemeletes épülete és a környező elvadult növényzet biztosított kiváló terepet ahhoz az épületharcászati kiképzéshez, amelyen az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred csapatfelderítő századának kijelölt állománya vett részt. A felderítők felkészítését – instruktorként és alájátszóként – ezúttal a rendőrség szakemberei is segítették. Az együttműködés nem újkeletű, a rendőrség és a felderítőezred ilyen jellegű munkakapcsolata 2019-ig nyúlik vissza: akkor hajtották végre az első közös épületharcászati, fegyverkezelés-taktikai felkészítést. A korábbi kurzus mintegy harminc fő részvételével zajlott, most, a felkészítés második szakaszában azonban csak a legjobbnak bizonyult négy katona továbbképzésére került sor. Ők ezúttal egy olyan emelt szintű tanfolyamon vehettek részt, amelyet követően már a segédoktatói szintre léphetnek.

A felderítőket leginkább a természetben álcázva, környezetükbe beleolvadva, megfigyelést végezve képzeljük el, ugyanakkor a 21. századi városi hadviselés jelentette új kihívásokra is alaposan fel kell készülniük. Ebben pedig eleve sokat tudnak nekik segíteni a munkájukat a településeken, utcákon, tereken, épületekben végző rendőrök. Miként a gyakorlaton elhangzott: a katonai műveletek során is minden ugyanolyan, csak mégsem… Az épületharcászat ugyanis egy különleges kihívásokat tartogató feladat, bonyolult és összetett, komoly összhangot, összeszokottságot követel meg a katonáktól. Ennek megfelelően ezúttal is lépésről lépésre haladt a leendő kiképzők felkészítése: először egyénileg gyakorolták be az adott mozzanatot, majd tűzpárban, végül pedig tűzcsoportban. Persze hosszú hetek, hónapok munkája szükséges ahhoz a szintű összekovácsolódáshoz, ami után ebben a veszélyes környezetben is minimalizálható a kockázat, és eredményesen zárulhat a bevetés.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 12-én megjelenő számában!