„Farkas az akolban”

A hajónapló szerint a U–47 1939. október 13-án éjjel, éjfél előtt hatolt be a mintegy 15 méter széles, hajóroncsokkal eltorlaszolt átjáróba a Scapa Flow öbölbe. Günther Prien, az U–47 tengeralattjáró kapitánya megpróbálta középen tartani a búvárnaszádot, ám egy váratlan áramlás elsodorta a tengeralattjárót, és a jármű  orra beakadt egy elsüllyesztett hajó horgonyláncába. A kapitány nem vesztette el lélekjelenlétét: „Bal gép állj!" Jobb gép lassan hátra!" – hangzott a parancs, s a búvárnaszád kifarolt a csapdából. A tengeralattjáró hasa egy ízben súrolta a tenger fenekét, és a hajó hátsó traktusa is nekikoccant egy akadálynak. Ennek ellenére Prien átvezette a tengeralattjárót az alig 15 méter széles folyosón, s közeledett az angol hajókhoz.

A német kapitány két csatahajót, illetve számos rombolót észlelt, a felderítés által jelzett repülőgép-hordozót azonban nem lelte. Ezért úgy döntött, hogy a hajóhoz közelebb horgonyzó, mintegy háromezer méterre lévő egységeket torpedózza meg. A torpedóparancsnok négy torpedót indított, ám az egyik beszorult a csőbe. A torpedók 00.58-kor hagyták el a vetőcsöveket. Az U–47 ekkor észak felé fordult, hogy a hajó farába szerelt vetőcsövekből is támadhassa a célpontokat. Az első torpedó 01.01-kor csapódott be a brit csatahajóba. A detonációt azonban nem követték újabb robbanások: valószínűsíthető volt, hogy a gyújtószerkezet mondta fel a szolgálatot. Prien újabb tűzparancsot adott. Három perccel később hangos robbanások sorozata hallatszott, és hatalmas tűzoszlop emelkedett a magasba, bevilágítva a kikötőt. A Royal Oak brit csatahajó sűrű fekete füstöt eresztett, majd lassan megdőlt és alámerült a hullámsírba.

Nem sokkal később újabb találat mutatkozott, egy távolabb lévő rombolót is elért az egyik torpedó. A támaszpont felbolydult: az öbölben horgonyzó hajókon sorra gyulladtak ki a fények, mindenhonnan kiabálás hallatszott, megszólaltak a parti őrség szirénái, a kikötőt átszelő utakon gépkocsik fényszórói rohantak. Az U–47 ekkor már alig 200 méterre úszott a parttól, vetőcsövei üresek voltak, egy alattomos áramlás pedig egyre beljebb sodorta a hajót a kikötőbe. Prien ekkor úgy döntött, hogy nem kockáztatja a legénység és a hajó épségét, és kereket old a helyszínről.

„Egy csatahajó elsüllyesztve, egy további megsérült, három üresre lőttünk. Megkezdem a kifutást" – áll a hajónaplóban. A kapitány kiadta a parancsot a kormányosnak: irány dél.

Az U–47 szerencsésen megúszta a vakmerő támadást, de még előtte állt egy nemkülönben nehéz feladat: át kellett navigálni a támaszpontot körülvevő tengeri záron. Az elsüllyesztett hajókból álló zátonyok bonyolult rendszere alaposan megnehezítette a kormányos dolgát, ám végül csak sikerült átvezetnie a hajót az akadályok útvesztőjén. Még az utolsó pillanat is tartogatott meglepetést: az U–47 már majdnem kiért a veszélyes területről, mikor egy meredek móló bukkant fel, egyenesen a hajó orra előtt. A kormányos csak gyors, erőteljes kormánymozdulattal tudott kitérni: a búvárnaszád az oldalára billent, és kevés híján nekisodródott a mólónak, de végül sikerült kitérnie az ütközés elől.

„Erős kormánymanőver és 02.15-kor ismét szabadok vagyunk, csak egy könnyű sérülés van" – mondja a hajónapló bejegyzése. Az U-47 kiért Scapa Flow kikötőjéből, és nagy sebességgel távolodni kezdett.

S, hogy hol is volt pontosan ez az ütközet? Európa legnagyobb roncstemetőjében, amelyet még az első világháborúban maguk a németek tettek azzá! A skóciai Scapa Flow, az Orkney-szigetek között, védett természetes kikötőhelynek számító nagy tengeröböl, amely a Királyi Haditengerészet (Royal Navy) életében mindkét világháborúban fontos szerepet kapott. Amikor 1918 végén elhallgattak a fegyverek Európában, és a központi hatalmak veresége egyértelművé vált, az angolok gyakorlatilag „túszul ejtették" az egész német hajóhadat, és arra kötelezték a németeket, hogy csökkentett legénységgel hajózzák át a hatástalanított fegyverzetű flottát Scapa Flow öblébe. Itt várakoztak a németek Ludwig von Reuter ellentengernagy parancsnoksága alatt hónapokon át. A főparancsnok végül az egész hajóhad elsüllyesztéséről határozott, így lett a Scapa Flow a világtörténelem legnagyobb flottasüllyesztésének helyszíne,  52 hajó került a hullámsírba.

Később megindult a roncsmentés, sikerült kiemelni olyan hatalmas hajókat is, mint a 26 ezer tonnás Hindenburg csatahajó. Maradt azonban még német hajóroncs az öbölben az U–47 1939-es akciójának idejére. Sőt, addigra a britek az öbölbe vezető szorosok többségét újabb elsüllyesztett hajókkal és egyéb akadályokkal zárták le. Emiatt hitték járhatatlannak az oda vezető utat, ezért lopakodhatott oda váratlanul a német U–47, bár az akadályok között valósággal szlalomoznia kellett.

A meglepetés azonban teljes volt: a 29.150 tonnás Royal Oakot sikerült a németeknek megtorpedózniuk. Persze nem ez volt a német tengeralattjárók egyetlen sikere: 1939 és 1945 között a búvárnaszádok körülbelül 2900 kereskedelmi hajót süllyesztettek el, illetve 145 ellenséges hadihajót is megtorpedóztak: köztük olyan, korábban legyőzhetetlennek tartott egységeket, mint a 31.100 tonnás HMS Barham csatahajó, a 22.600 tonnás HMS Ark Royal repülőgép-hordozó és a 22.500 tonnás HMS Courageous repülő-géphordozó.

A tengeralattjáró flotta azonban rettenetes árat fizetett ezekért a fényes diadalokért – olvasható Kurt Rieder vonatkozó tanulmányában. A második világháború éveiben 1170 német búvárnaszád tejesített szolgálatot, közülük 751 pusztult el harci cselekmény közben. 1939 és 1945 között 33.885 német haditengerész találkozott a sírbolttá vált acéltestben kegyetlen végzetével.