Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zászlószalag-adományozás Pusztavacson

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. október 13. 22:19

Pusztavacson, az MH Veszélyesanyag Ellátó Központban (MH VEK) zászlószalag-adományozási ünnepséget tartottak október 13-án, csütörtökön délelőtt. Az állománygyűlésen – amelyen egyben az alakulat megalakulásának 60. születésnapját is ünnepelték – részt vett és beszédet mondott dr. Benkő Tibor vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke. Az eseményen megjelent Baráth István dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) logisztikai erők főnöke, és jelen voltak az az alakulat egykori parancsnokai is.

Az MH VEK parancsnoka, Nagy Attila ezredes ünnepi beszédében visszatekintett az eltelt hatvan esztendőre. Elmondta: a sokat megélt katonai szervezet volt lőszerraktár, üzem, bázis, míg 2005-ben megkapta jelenlegi elnevezését, 2007-ben pedig új helyét is a Magyar Honvédség hadrendjében. Egy évvel később, 2008-ban, a köztársasági elnöktől vehették át a csapatzászlót, azt a zászlót, melyre most felkerült a Hende Csaba honvédelmi miniszter által adományozott zászlószalag is.

1595925948
A zászlószalagot – az adományozó okirat ismertetése után – Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke kötötte fel a csapatzászlóra. Felhívta a figyelmet, hogy a múltat ápolni, becsülni kell, mert ezzel elődeink helytállását tiszteljük.

„Hatvan év nagy idő. Hány átnevezés és hány parancsnokváltás történt ez idő alatt! Katonaként jól tudom, hogy egy-egy ilyen váltás milyen új kihívást jelent az adott szervezetnél szolgálóknak. És önök, illetve elődeik mindvégig becsülettel, legjobb tudásuk szerint szolgálták hazájukat. Örülök, hogy most itt vannak volt parancsnokaik is, akikkel közösen sokat tettek azért, hogy ma együtt ünnepelhessünk. Az önök munkájára eddig is nagy szükség volt, és ez így lesz a jövőben is. Legyenek büszkék mindarra, amit eddig elértek, és továbbra is végezzék legjobb tudásuk szerint a munkájukat, hogy majd a hatvanötödik évfordulójukat is méltó módon ünnepelhessük" – fogalmazott Benkő tábornok.

A vezérezredes ezt követőn a honvédséget érintő aktuális kérdésekről szólt. Kiemelte, hogy a jelenleg zajló átalakításból adódó létszámcsökkentés nem érinti a csapatokat. Sőt az abból származó megtakarítást is az alakulatokra fordítják majd. Kijelentette: a katonai vezetés, ahogy eddig, úgy a jövőben is mindent megtesz azért, hogy minden téren elismerjék a katonák áldozatos szolgálatát.

Ezután ismertették az MH ÖHP parancsnokának, valamint Pusztavacs polgármesterének köszöntő levelét, majd elismerések átadására került sor. 
Az ünnepi állománygyűlést a Honvéd Együttes műsora zárta.

A program végén a Légierő Zenekar – Szolnok, valamint katonai hagyományőrzők szórakoztatták a vendégeket és meghívottakat. Utóbbiak bemutatója során Benkő vezérezredes a kiállított haditechnikai eszközökből kettőt saját kezűleg ki is próbált.

1595925949

 Fotó: Tóth László

További képekért kattintson galériánkra!