Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyelem és elkötelezettség - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. április 17. 11:25

A Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium három évfolyama folytat jelenleg kadétképzést: a tizenegyedikből egy fél, míg a kilencedikből és a tízedikből egy-egy teljes létszámú osztály részese a programnak. A diákok felkészítésében az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonái is szerepet vállalnak.

MH_2022_4_borito

Mint azt Tóth Ágnes, az Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium általános igazgatóhelyettese elmondta, korábban is jó viszonyt ápoltak a honvédséggel, és ez a kapcsolat a kadétképzéssel még szorosabbá és hatékonyabbá vált. Az oktatási intézményben a katonai alapismeretek régóta választható érettségi tantárgy, emellett sok diákjuk vesz részt honvédelmi szakkörökön. Szerencsére a kezdetektől fogva a tanáraik is pártolták az ügyet, így sikerült hamar ráállniuk erre a képzéstípusra. Ebben persze sokat segített nekik a Szolnokon elvégzett felkészítés, ami után jobban beleláttak a tananyagba.

A kadétképzés iránt a „civil” diákok is komoly érdeklődést mutatnak. Legyen szó az udvaron, a tornacsarnokban vagy az aulában lebonyolított alaki foglalkozásról, az egyenruhás emberek látványa mindig nagy fegyelmet generál, ez pedig motivációt ad a kadétok számára. A programhoz csatlakozott osztályok tagjai sokkal fegyelmezettebbek, önállóbbak, a 9. évfolyam második félévétől pedig a kitartásuk, a hozzáállásuk és a teljesítményük alapján Béri Balogh Ádám-ösztöndíjjal honorálhatók. Az elismerést illetően a tanárok úgy vélekednek, hogy az a gyerekek tanuláshoz való viszonyát jó irányba befolyásolja: jobban odafigyelnek az órákon és oktatóikkal is kiegyensúlyozottabb a kapcsolatuk. Ennek hozományaként a tanárok is előszeretettel tanítanak a kadétosztályokban, ahol az átlagosnál nagyobb a fegyelem.

További részletek a Magyar Honvéd magazin április 14-én megjelent számában!