Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fejlődés és emlékezés

Az elmúlt hét kiemelt cikkei

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. január 10. 9:38

Összeállításunkban az elmúlt hét kiemelt cikkeit olvashatják.

2022-ben is lesz Doni Hősök Emléktúra

A tavalyi – már pandémia alatt megszervezett – rendezvény tapasztalatait is feldolgozva, 2022 elején is útjára indul a Doni Hősök Emléktúra. Januárban ismételten egyénileg, illetve tíz főt meg nem haladó csoportokban menetelnek majd a 79 évvel ezelőtti eseményekre emlékezők.

A teljes cikk itt érhető el.

don

„A jövő háborúja teljesen más lehet”

Cikksorozatunk második részében - egyebek mellett - arról beszélgettünk dr. Ványa László nyugállományú ezredessel, milyen kérdéseket vethet fel, ha egy szerkezet túllép a szingularitásponton, lehetséges-e, hogy gépek helyettesítik majd az emberi katonákat, és valós veszélyt jelenthet-e, hogy a robotok elveszik az emberek munkáját.

A teljes cikk itt érthető el.

robot-4757878_1920

Rohamléptekben fejlődik a légierő

„A légierő fejlesztése terén abszolút jó úton járunk, főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy 1990 után nem igazán történt modernizáció. Az első komolyabb lépésre csak 2005-ben, a Gripen-beszerzés szerződésének aláírásával került sor. A haderőnem a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül” – nyilatkozta Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője a Spirit FM „Katonadolog” című műsorának január 6-ai, csütörtöki adásában.

A teljes cikk itt érhető el. 

Katonadolog_MH
Címkékhonvédelem