Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felborult egy katonai terepjáró teherautó

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Horváth Sztaniszláv archív felvétele |  2024. március 19. 13:35

Március 19-én, kedden, reggel nyolc óra körül az M5 autópálya 145-ös kilométerénél egy Budapest irányába tartó honvédségi URAL típusú utánfutós terepjáró tehergépjármű – rakományával, egy Zenon víztisztító konténerrel – felborult. Az autó a szélső sávban közlekedett, amikor a gépjárművezető idegen tárgyat észlelt az úttesten, fékezett és manővert hajtott végre, a gépkocsit a leállósáv irányába kormányozta, azonban az autó megbillent és felborult. A teherautó fülkéjében két legénységi állományú katona utazott – a gépkocsivezető és a gépjármű kísérő, mindkettőjüket a Szegedre szállították megfigyelésre. A balesetben más civil gépjármű nem érintett.

URAL_HSZ_1_2
Címkékbaleset