Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészültek a túlélésre

Szöveg: Sztanó Dániel zászlós | Fotó: Kordás Attila főhadnagy és a szerző felvételei |  2023. február 27. 8:32

Sikeresen befejezte a „SERE” (Survival, Evasion, Resistance, Extraction – Túlélés, Elkerülés, Ellenállás, Kiemelés) kiképzői tanfolyam téli felkészítését az MH Altiszti Akadémia két katonája, akik nemrégiben tértek vissza a svédországi Vidsel légi támaszpontról.

sere-svédországi-kiképzés_4

A végzettség megszerzésével Kordás Attila főhadnagy és Sztanó Dániel zászlós, immár hivatalosan is túlélő kiképzővé vált. A Svéd Fegyveres Erők túlélő iskolájának felkészítését az elmúlt harminc évben már közel ötszázan teljesítették. Az intézmény minderről nyilvántartást vezet. A Magyar Honvédség kötelékében immáron négy katona rendelkezik a svéd „SERE-kiképző” végzettséggel.

A tanfolyam fő célja, hogy a kiképzendők minél több, valós körülményekből származó tapasztalatot szerezzenek. A svéd kiképzők fő mottója is ezt tükrözi: „…mi nem csak beszélünk róla, hanem meg is csináljuk!”. Mindez magában foglalja azt, hogy a résztvevőket kiléptetik a megszokott komfortzónájukból, feszegetik a tűrőképességük határait és szembesítik őket a természet törvényszerűségeivel.

A „SERE-rendszer” négy eleméből kettő (elkerülés, ellenállás) és a hozzájuk kapcsolódó taktikai részek inkább a nyári fázisban bírnak hangsúllyal, a téli időszakban már a „túlélésé” a főszerep. Ebben az időszakban a legveszélyesebb ellenfél maga az időjárás. A tanfolyam résztvevői természetes anyagok felhasználásával menedéket készítettek, építettek egyszemélyes és raj szintű „hómenedéket” (quinzhee), majd az éjszakát is ezekben töltötték.

sere-svédországi-kiképzés_3

A zord időjárás és a nagy hó erős igénybevételnek teszi ki a katonákat, amely megköveteli a felszerelés, a ruházat folyamatos, a körülményeknek megfelelő alkalmazását.

A képzés során terítékre került az ún. „Hole in the ice” gyakorlat is. Ennek során teljes felszereléssel a sokkolóan hideg és mély vízben „mártóztak” meg a katonák, majd a higgadt, nyugodt mozdulatokkal történő kimászás begyakorlása következett. Ezután az azonnali ruhacsere és a futás kap főszerepet annak érdekében, hogy az emberi szervezet mielőbb elkezdjen hőt termelni. A hőtermelés a szervezet „raktárainak” segítségével valósul meg, ami a viszonylag kevés tápanyag bevitelnek köszönhetően gyorsan kiürül. Ezért is természetes velejárója a tanfolyamnak, hogy a kiképzendők pár nap alatt akár 5-6 kg-ot is veszíthetnek testsúlyukból.

A hosszú skandináv éjszakák után a gyakorlat zárásaként egy végső „tűzteszten” – még a gyakorlótéren – a rangidős kiképzők formálisan is „SERE kiképzőnek” nyilvánították a tanfolyam résztvevőit.

Katonáink immár büszkén viselhetik ruházatukon a főnix madarat, mint a túlélés jelképét, hiszen ők már mind biztonsággal „Praeparatus Supervivet”, azaz „Felkészülten túlél(nek)”.

 

Kapcsolódó cikkek