Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fellendülőben a koszovói sportélet

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2008. november 18. 20:51

A fejlesztéssel kapcsolatos CIMIC projektek mellett az MH KFOR Zászlóalj az egészséges életmódra való nevelést is kiemelt feladatként kezeli. Ennek keretében számos, a sporttal kapcsolatos támogatást nyújt a koszovói lakosságnak, illetve vesz részt különböző sporteseményeken.

Koszovóban a függetlenség kikiáltása óta dolgoznak saját fociválogatott szervezésén és elismertetésén, habár nem tagjai a nemzetközi futballszervezeteknek (UEFA, FIFA). A világ számos pontján felbukkannak koszovói gyökerekkel rendelkező focisták, de az ország hazai sportélete is fellendülőben van.

Talán kevésbé ismert tény, hogy a koszovói futballcsapatok a nemzeti bajnokság keretében 3 különböző osztályban küzdenek meg egymással a bajnoki címekért. A legmagasabb osztály profi keretek között működik.

„Vitomiricában található egy futballakadémia, melynek célja, hogy kinevelje a tehetségeket a koszovói futballklubok számára. Délutánonként az akadémián mintegy nyolcvan 10-16 év közötti gyerek edz, akik délelőtt a szomszédos iskolában tanulnak. Az intézmény négy településről – természetesen etnikai hovatartozástól függetlenül – fogadja a diákokat. Az iskola azonban elég nehéz körülmények között működik, ezért is kértek segítséget a MH KFOR Zászlóaljtól." – tudtuk meg Szabó Csaba főhadnagytól a MH KFOR Zászlóalj CIMIC részlegének vezetőjétől.

A zászlóalj CIMIC részlegének szakemberei meglátogatták a csapat egyik edzését, és természetesen nem érkeztek üres kézzel. A magyar katonák a kontingens logójával ellátott tréningmezeket, illetve 10 futball-labdát adtak át a gyerekeknek, illetve edzőiknek.

„A napokban több kellemes felkérésnek is eleget teszünk majd. Elsőnek a klinai rendőrök alkotta kispályás csapattal mérkőznek meg a zászlóalj katonái, valamint a koszovói második ligában szereplő vitomiricai nagypályás csapat, az FK Behar is kihívott bennünket egy barátságos összecsapásra. Az biztos, hogy – annak alapján, amit a koszovói fiatalok edzésén láttam – egyik esetben sem lesz könnyű dolgunk, de örömmel fogadtuk mindkét felkérést." – zárta a beszélgetést Szabó főhadnagy.

 

 

Fotó: Smidróczki Róbert