Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feltételekkel megkapott tisztiklub

Szöveg: baon.hu/honvedelem.hu |  2008. január 17. 20:19

Kiskunfélegyháza azzal a feltétellel kapta meg a helyi tiszti klubot, hogy a jövőben is helyet biztosítson a helyőrségi nyugállományúak találkozói számára – hangsúlyozta Garai István, a térség országgyűlési képviselője egy városi rendezvényen.

A doni harcokról szólt az a rendhagyó találkozó, melyet a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Helyőrségi Nyugállományúak Klub katonai hagyományőrzője, Magosi Ottó nyugállományú alezredes szervezett a napokban. Ezen a rendezvényen az egykori katonatiszt aggodalmának adott hangot a helyőrségi klub jövőjét illetően is. Elmondta, felröppentek olyan hírek, miszerint az ifjúsági ház kiköltözése után az épületet értékesítik. Akkor viszont a helyőrségi nyugállományúak klubja hajlék nélkül marad.

1595871606
A találkozón résztvevő Garai István országgyűlési képviselő leszögezte: szó sincs a Kossuth utca 12. szám alatti ingatlan eladásáról. A honatya emlékeztetett: amikor elkezdődtek a tárgyalások a volt honvédségi ingatlanok átadásáról, a szaktárca akkori vezetője, Juhász Ferenc feltételül szabta, hogy a helyőrségi klub épületét csak úgy kaphatja meg térítésmentesen a város, ha továbbra is helyet biztosít az ott folyó tevékenységeknek. Ezt akkor írásban is vállalta az önkormányzat. Az ifjúsági ház elköltözése valószínűleg okoz majd bizonyos átmeneti kellemetlenséget, ám ez semmiképp sem lehetetlenítheti el bajtársi szövetség munkáját – fogalmazott Garai István.

A találkozón ismét felvetődött, egy a honvéd hagyományőrzők gyűjteményének elhelyezésére alkalmas emlékszoba kialakításának szükségessége. Hiszen félő, hogy ha rövid időn belül nem sikerül megfelelő kiállítóhelyiséget találni, akkor teljes anyag tönkremegy.

Pedig annak idején a honvédelmi tárca épp azzal a feltétellel adta ingyen a városnak az egykori honvédségi ingatlanokat, köztük a volt helyőrségi művelődési otthont, hogy a ma már nyugállományú katonáknak, tiszteknek lehetőséget teremtsen a rendszeres találkozásokra, klubfoglalkozásokra, valamint hagyományőrző és egyéb gyűjteményeik megfelelő elhelyezésére, kiállítására.

Címkékkiállítás