Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fókuszban az egyetemisták

Tartalékos toborzás a Campus Fesztiválon

Szöveg: Bognár Anita | Fotó: Schöff Gergely |  2024. július 28. 7:30

„Régóta együttműködésben vagyunk a Debreceni Egyetemmel és a Campus fesztivál szervezőivel is, minden évben igyekszünk kitelepülni és bemutatni a katonai szolgálat lehetőségét a fiataloknak és a fesztivál látogatóinak is. Szeretnénk megmutatni, hogy vagyunk, létezünk, és hogy mit teszünk a hazáért” – mondta Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese a Campus fesztiválon, Debrecenben, július 27-én, szombaton.

Több, mint egy hónapja indult el a területvédelmi tartalékos toborzókampány, amelynek egyik kiemelt célja, hogy megismertesse a honvédséget a felsőoktatásban tanuló fiatalokkal. Éppen ezért, a július 24-28. között megrendezett Campus fesztiválon is találkozhattak a résztvevők a katonai toborzókkal, akik az MH Sportszázad katonáival közösen többek között VR-szimulátorral, lézeres céllövészettel, modern fegyverekkel és ügyességi feladatokkal várták az érdeklődőket. Az igazán elkötelezettek pedig egy kvízjátékon is tesztelhették tudásukat.

A rendezvényen Takács Attila altábornagy hangsúlyozta, hogy az egyetemi hallgatók mindennapjaihoz igazították a teljesítési feltételeket, hiszen a területvédelmi tartalékos a legrugalmasabb és leginkább alkalmazkodó szolgálati forma: civil élet mellett akár hétvégén vagy nyári szünetben is teljesíthető. „Nagyon jó ajánlatot tettünk számukra. Én azt gondolom, hogy érdemes megfontolni anyagilag is azt, hogy a tartalékos szolgálatot válasszuk” – fűzte hozzá az altábornagy.

20240727_Campus_fesztival_Debrecen_Takacs_Attila_SG_004

A honvédség kiemelt ajánlattal várja a felsőoktatási intézmények hallgatóit, akik minimum havi 160 ezer forintos tartalékos ösztöndíjra is pályázhatnak, de mértéke akár 350.000 Ft-ra is nőhet, ha a jelentkező a tanulmányok befejezése után szerződéses vagy hivatásos katonai jogviszonyt vállal. Azon diákok számára is alternatívát kínál a Magyar Honvédség, akiknek idén nem sikerült a felvételijük, hiszen a szolgálatvállalás időtartamától függően 16, 32 vagy 64 plusz pontot is szerezhetnek.