Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatja a kivégzéseket a Hamász

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 20. 6:12

A Hamász radikális palesztin mozgalom hétfőn leszögezte, hogy folytatni fogja a halálos ítéletek végrehajtását azokon, akikről bebizonyosodott, hogy együttműködtek Izraellel. A bejelentés válasz egyes nemzetközi emberi jogvédő szervezetek tiltakozására.

A Gázai övezetben múlt csütörtökön megöltek két palesztint azzal váddal, hogy kollaboránsok voltak, palesztin aktivisták nyomára vezették Izraelt, és ezzel közrejátszottak a halálukban.

A Hamász belügyminisztere egy gázai sajtótájékoztatón kijelentette: “aki kémkedik Izrael javára, egy végső határvonalat lép át". Közölte, hogy halálos ítéleteket hoznak más főbenjáró bűnökért is, mint amilyen a gyilkosság vagy a kábítószerrel kapcsolatos súlyos bűncselekmény.

A múlt csütörtöki kettős kivégzés volt az első, amióta a Hamász 2007-ben a hatalmába kerítette a Gázai övezetet. Tiltakozást fogalmazott meg miatta az Amnesty International és a Human Right Watch jogvédő szervezeteken kívül a francia kormány is, amely gyilkosságnak nevezte a két palesztin életének a kioltását, és az ENSZ is kérte az ilyen eljárás beszüntetését.

CímkékENSZjog